hvg360 loader
Gazdaság | Cégvilág
Gazdaság Cégvilág

SZERENCSEJÁTÉK SERVICE: távozott Zsiga Marcell

A jogász végzettségű, 33 éves Bozóky Anita személyében új ügyvezetője van a Szerencsejáték Zrt. lnyvállalatának, amelynek feladata, hogy jótékony célokra fordítsa az anyavállalat tervezett árbevételének 0,75 százalékát. Miután a cég forgalma jóval 400 millrd fölött van, már ez a csekély hányad is több millrd forint. A támogatottak között ugyanakkor sokszor olyan szervezetek vannak, amelyek a kormányhoz közel állnak, így például a Mészáros Lőrinc tokaji borászatában programokat szervező, a millrdos tulajdonában lévő Kultúra a Magyarságért Nonprofit Kft. A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. honlapján egyelőre 2018 szeptemberéig láthatók a dotáck. A legutóbbi kedvezményezettek között van például a Rogán Antalt és feleségét lagziba reptető Aeroglobe Kft., valamint a Magyar Golf Szövetség. Ez utóbbinak hat nappal az után ítélték oda a támogatást, hogy formálisan már nem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) volt az állam tulajdonosi jogainak a gyakorlója, miközben az MNV vezérigazgatója még az a Szivek Norbert volt, aki a golfszövetség elnöke is. A Szerencsejáték Zrt. nem indokolta, mrt váltotta le a korábban fideszes országgyűlési képviselő Zsiga Marcellt; a bizalomvesztés nem valószínű, mert Zsiga tagja maradt az anyavállalat igazgatóságának.