hvg360 loader
Gazdaság | Cégvilág
Gazdaság Cégvilág

DINASZTIA TANKÖNYVKIADÓ: beolvad a Mórába

Megszűnik a Dinasztia Tankönyvkiadó Kft., miután az Oktatási Hivatal tavaly nyáron elutasította a magánkiadók kérelmét, hogy hosszabbítsák meg tankönyveik engedélyét. A kormány 2013-ban indította el a tankönyvterjesztés és a tankönyvkiadás államosítását, a magánkiadók azóta csak miniszteri felhívásra nyújthatnak be új könyvötletet. Ilyen felhívás azonban 2014 óta nem volt a közismereti tantárgyakra, az ekkor kiadott engedélyek pedig 2018-ban lejártak. Néhány kiadó a nyáron beperelte az államot, mert az Oktatási Hivatal eljárás nélkül utasította el a hosszabbítási kérelmüket, de a hivatal még azokban az esetekben is húzza az időt, amelyekben a bíróság a felpereseknek adott igazat. A német Westermann kiadóvállalat azonban nem pereskedett, augusztusban eladta a Dinasztt a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Zrt.-nek. A Dinasztnak az évtized elején még bő 200 mill forintos árbevétele volt, ám ez már 2017-re a harmadára esett vissza, most pedig a tankönyvkiadó beolvadt a Mórába.