hvg360 loader
Gazdaság | Cégvilág
Gazdaság Cégvilág
Tartalomjegyzék

GKA INVEST: Pintér emberei hasítanak

Két felvásárlás is történt a biztonsági cégek piacán az elmúlt hetekben. Az őrző-védőket foglalkoztató GKA Invest kizárólag a volt belügyi államtitkár, Tasnádi László birtokába került, az Erando nevű biztonságtechnikai cég pedig a volt hírszerző Kántor Tiboré lett a Civil Zrt.-n keresztül. Mindkét új tulajdonos korábban Pintér Sándor munka-, illetve üzlettársa volt. A GKA-csoportnak évi 5 millrd forintos árbevételén csaknem félmillrdos profitja van, az Erando forgalma pedig évi 3–4 millrd forint, 300–400 mills adózott eredménnyel. A HVG értesülése szerint a tőkekoncentrácnak az is célja lehet, hogy a közbeszerzési pályázatokon elnyert megbízást teljesíteni tudják a cégek. Decemberben írták ki ugyanis azt a tendert, amely gigantikus, négy év alatt 400 millrd forintos bevételt hozhat a nyertesnek, ennyibe kerül ugyanis az állami kórházak őrzése. Ágazati vélemények szerint a pályázati feltételeket szinte kizárólag a Civil Zrt. tudja teljesíteni, amely Pintér Sándor tulajdona szokott lenni, amikor éppen nem ő tölti be a belügyminiszteri posztot.