Nőnap után: Kisebbségben a többség képviselői
hvg-ténytár
Tartalomjegyzék

Nőnap után: Kisebbségben a többség képviselői

Észtország a világon az egyetlen olyan ország, ahol – idén janr 26. óta – mindkét választott csúcspolitikus, az államfő és a kormányfő is nő. (Dánban, Új-Zélandon és Barbadoson is hasonló ugyan a helyzet, de különbség, hogy ott az államfői posztot – öröklési alapon – királynő tölti be.) A Magyarországgal egy időben uns taggá vált észtek 14 fős kabinetjében 6 tárcát is nő irányít, így arányuk – a miniszterelnökkel együtt – kis híján 47 százalék. Ugyanez az arány a jelenlegi Orbán-kormány 2018-as megalakuláskor 7 százalék volt. A nők azóta kicsit szépítettek: Varga Judit és Novák Katalin csapatba kerülésével arányuk már 21 százalék. Az ENSZ 193 tagállamának kormányait tekintve az igen szerény, 161. helyről így két év alatt a 86. helyig tornászta fel magát a magyar kormány, brve ezzel a Kuvaitot és a Zöld-foki Köztársaságot vezető kabineteket, éppen megelőzve a Kongói Köztársaságét. Ami viszont a parlamenti képviselők arányát illeti, azzal továbbra is az alsóházban tanyázik a Kossuth téri csapat (153. hely).