Plasztikbomba
Senki ne áltassa magát: a gondosan kiválogatott és reciklált műanyaghulladék egy része is „megy a levesbe”, vagyis súlyosan szennyezi a környezetet. Igaz, általában nem ott, ahol gyűjtik, hanem ott, ahová feldolgozásra szállítják. Erre jutottak ausztrál kutatók, miután a mezőgazdasági, vízügyi és környezetvédelmi minisztérium megbízásából beleásták magukat a műanyaghulladék-kereskedelem útvesztőibe. Ausztrália – ahogyan Európa jó része, az Egyesült Államok és Japán is – Ázsiába exportálja az odahaza szelektált műanyagot, a 2018-as kínai tiltás óta legfőképpen Malajziába, Indonéziába, Vietnámba és Thaiföldre. Az ottani feldolgozóüzemekben szortírozzák, tisztítják, kezelik és olyan műanyag pelyheket vagy labdacsokat állítanak elő belőle, amit más gyártók alapanyagként tudnak felhasználni. Az elvben tetszetős eljárás során azonban – derült ki a kereskedelmi szakértőkkel, tanácsadókkal, tudósokkal, civil szervezetekkel és persze magukkal a hulladékkezelő cégekkel készített interjúkból – csak a könnyen és költséghatékonyan feldolgozható alapanyag (PET, azaz polietilén) végzi labdacsokként. A „vegyes” (például más anyagokkal összedolgozott) vagy értéktelenebb műanyagokkal (kupakokkal, polisztirolhab csomagolóanyaggal) nem szívesen foglalkoznak, ezért azokat elégetik vagy a folyóvizekbe dobják, így a levegőbe és az óceánokba kerülnek. Ennek a környezetszennyezésnek a kivédéséhez nem elég a folyamat gondosabb ellenőrzése, hanem az értéktelen műanyag kiváltására is szükség lenne – hangsúlyozzák az ausztrál kutatók.
