„Rettenetes, hogy a tényektől sose tudhatjuk meg a valóságot.” Ezzel a Rilke-idézettel vezeti föl az ellehetetlenítése után talpra vergődött folyóiratban Szilágyi Ákos a késő Kádár-kor sajtóirányítására (is) visszatekintő összeállítását. Az érdekfeszítő tanulmány kiindulópontja három, az 1980-as években született igazoló jelentés. Ezeket a Filmvilág című kulturális folyóirat főszerkesztője, Létay Vera kritikus akkor kényszerült papírra vetni, amikor a kommunista pártközponti hivatalos felsőbbség valamely éber képviselője megcsóválta a fejét. Mondjuk azért, mert egy filmszakmai lap úgymond „szokatlanul nagy terjedelemben” foglalkozott a Psyché című – egyébként manapság filmtörténeti klasszikusként számontartott – Bódy Gábor-opusszal. Vagy azért, mert a lap egyik (akkor ifjú) szerzője, Lengyel László egy új, a nyilas főbűnösök bírósági tárgyalásairól szóló dokumentumfilm kapcsán feszegetni merészelte a népbíróságok pervezetésének (manapság is gyakorta taglalt) anomáliáit. Az 1979-ben főszerkesztővé kinevezett Létay egy olyan szerkesztőséget vezetett – emlékezik vissza a Filmvilág történetét is felvillantó Szilágyi –, amely „sajátos átmenetet képezett” a munkahely, a szakmai klub, az értelmiségi szalon és a népgyűlés között. Az egykori – immár két éve elhunyt – „csapatkapitány” e szellemi közeghez igazoló jelentés írójaként is méltó maradt. „Bármennyire tisztességesek és mai szemmel is vállalhatók ezek a »védőiratok«, nem az ellenállás hősi diskurzusa jegyében íródtak, elkerülhetetlenül rajtuk van a szabadságnélküliség korszakának pecsétje” – csavar egyet a histórián Szilágyi, akinek ezen félszáz oldalas lap- és filmtörténeti nagyesszéje félönéletrajzi vallomásként is olvasható.
