A kormány szerint semmi nem gátolja a paksi beruházás folytatását, de kapóra jön, hogy eddig igencsak komótosan haladt az előkészítés.
Felvonulási épületek elhelyezése Pakson. Az első – vagy utolsó – fecskék
Paks II. Zrt.
Erről szól még a cikk:
HÍRÖSSZEFOGLALÓ
Becsapódva
Hirtelen nagyon is átélhetővé vált a magyarok számára a háború, amikor Ukrajna felől, eddig tisztázatlan körülmények között, egy Tu–141-es harci drón száguldott át a magyar légtéren, majd csapódott a földbe Zágrábban (lásd Magyarország 7 nap rovatunk Átjáróház című hírét). A magyar légierő követő üzemmódban reagált a légtérsértésre – ezen azt értjük, hogy a nyilvánosság csak azok után értesülhetett a történtekről, hogy az objektum becsapódott déli szomszédunknál.
Többekben felvetődött a kérdés: mi történik, ha a drón a paksi atomerőműbe csapódik be? A röppályája ugyanis nagyon közel volt a telephez. Az épülő blokkok védelmi rendszere – okulva a 2001-es New York-i terrortámadásból – olyan szélsőséges helyzeteket is kezelni tud majd, mint egy utasszállító repülőgép becsapódása. A jelenleg működő blokkokról azonban – mivel jóval korábban létesültek – nem mondható el ugyanez, de szakértők szerint a japán fukusimai erőművet megrongáló 2011-es cunami után e létesítmények vasbeton szerkezetét is megerősítették. Mindenesetre a Tu–141-es drón súlya nem sokkal több 6 tonnánál, ami eltörpül az utasszállító gépek több száz tonnája mellett, a kivédendő kockázatok között tehát jelentős különbség van. Egész más azonban a helyzet, amikor a harcászati drón tömegpusztító töltettel felszerelkezve csapódik be egy atomerőműbe.