Esőelőttköpönyeg
„York napsütése rosszkedvünk telét / Tündöklő nyárrá változtatta át. / Családunkról már elvonult a köd / S alámerült az óceán szívébe” – mondhatnánk III. Richárdot idézve, hiszen hiába van a szomszédban véres háború, lehet okunk a jókedvre, hiszen két év után az oltások számolgatása, Covid-passok letöltögetése, maszk és minden köhintés miatti összerezzenés nélkül lehet végre nyaralni. A 400 forintos euró, az ezer forint feletti balatoni lángos, a brutálisan emelkedő repülőjegy- és szállásárak elvehetnék ugyan a kedvünket az utazástól, ám az inflációs időkben mégis sokan inkább azt gondolják, hogy amiből ma még egy tengerparti üdülésre futja, abból jövőre legfeljebb csak Pomázig jutna el, mint a kesztyűben élő, mesebeli, öreg, rövidlátó hangya. Pedig Fókuszban rovatunk szerint az ember és a kormány is jobban tenné, ha inkább a – másik mesében szereplő – hangyát követné a húszszázalékos minimálbér-növekedés, az idén még befolyó nagyvonalú lakásfelújítási támogatások gyors felélése helyett. Sok jóval nem kecsegtet az inflációval foglalkozó két további cikkünk sem: az uniósnál kétszer gyorsabb magyar élelmiszerár-emelkedést Gazdaság rovatunk elemzi, Világ rovatunk pedig megállapítja, hogy az amerikai Fed és nyomában a világ jegybankjai (így a magyar is) túl későn próbálják eltüntetni a kamatemelésekkel a részegítően olcsó hitelek bóléstálját az asztalról. A zavartalannak látszó napsütés mögött tehát közelednek a viharfelhők, bár a szél még nem repítette el itthon a minden bajra jónak vélt ársapkákat, de az extraprofitadó máris szemerkél a vállunkra. Tankönyvi alapeset, hogy a recessziós idők előszelére a megtakarítások növelésével kellene válaszolni – állítja Fókuszban rovatunk.
