Az EU jelentős részére kiterjedő áramszünetre készül fel az uniós katasztrófavédelem az előttünk álló tél során. A kontinens fővárosaiban mindent elképzelhetőnek tartanak az Északi Áramlat elleni szabotázsakció után. Csak Budapesten olvassák fordítva a térképet.
Az Északi Áramlat II. építése közben. Rés a pajzson
AFP / BERND WUESTNECK
Velünkélőterror
Bár egyelőre nem tudni pontosan, mi történt az Északi Áramlatokkal, s pláne azt nem, hogy a feltételezett szabotázsakciónak ki volt az elkövetője, az orosz államtól az utóbbi években nem állt távol a finoman szólva is megkérdőjelezhető eszközök alkalmazása. Elég csak az idegméreggel, netán polóniummal megtámadott kettős ügynökökre vagy ellenzékiekre gondolni, de a mostani esethez még hasonlóbbak az informatikai infrastruktúrák ellen elkövetett akciók. 2021-ben egy állami kapcsolatokkal bíró orosz hackercsoport feltörte az amerikai SolarWinds rendszerét, amely a legnagyobb vállalatoknak, valamint olyan amerikai kormányzati intézményeknek fejleszt informatikai eszközöket, mint az FBI vagy a védelmi minisztérium. Az ukrajnai invázió óta pedig több orosz hackercsoport ajánlotta fel együttműködését a Kremlnek, ami az angolszász (amerikai, ausztrál, brit, kanadai és új-zélandi) kiberbiztonsági hatóságok 2022. áprilisi közös nyilatkozata szerint tovább növeli az Ukrajnát és a nyugati világot érintő, államilag szponzorált támadások veszélyét. Az orosz titkosszolgálat, az FSZB a Dragonfly nevű szoftverrel többek között amerikai kormányzati és katonai célpontok levelezését törte fel 2017-ben és 2021-ben is, a SolarWinds-támadásokat pedig a Külső Hírszerző Szolgálat szervezhette. A felderítésért felelős GRU 2015 óta több ukrán energetikai és kormányzati célpontot is támadott, míg az orosz védelmi minisztérium egyik kutatási intézete brit és amerikai szankciók alatt áll egy olajfinomító és több amerikai állami szerv elleni kibertámadás miatt. És ha az orosz hackercsoportok 2021-ben napokra meg tudták bénítani az Egyesült Államok keleti partjáig futó egyik fő olajvezetéket, komoly ellátási pánikot okozva a régióban, akkor akár a Norvégiából kiinduló gázvezetékeken történő szállításokat is szabotálni tudják, fagyos tél elé állítva az agressziót mélyen elítélő európai közösséget.¬FÜLÖP ISTVÁN