A koronavírus-világjárvány idején a társadalmi távolságtartásból fakadó kényszer-digitalizáció hajtotta a technológiai ipart. A szektor azonban most, az energiaválság és a háborús fenyegetések idején sem marad dolog nélkül – olvasható ki a Gartner piackutató cég elemzéséből, amely a kormányzati informatikai beruházások éves szinten 6,8 százalékos globális növekedését vetíti előre 2023-ra. Ez erőre kapásnak tűnik: két éve 8,9 százalékos, ám 2022-ben csupán 3 százalékos volt a bővülés. A Gartner szerint az idei kormányzati költéseket egyrészt a mostanra vészesen elavult rendszerek cseréje, modernizálása pörgeti majd fel. Másrészt az, hogy az állampolgárok – akiknek a pandémia alatt kormányaik világszerte azt sulykolták, hogy mindent online kell intézni – egyre inkább megkövetelik a magánszektor internetes felületein megszokott felhasználói élményt a kormányzati szolgáltatásoktól is. Ennek megfelelően a ráfordítások bővülése leginkább a szoftveres költésekben (+12,5 százalék) és az informatikai szolgáltatások fejlesztésére fordított beruházások összegében (+7,9 százalék) várható.