A halálos balesetekre utaló figyelmeztető táblák az országutakon olykor épp a céljukkal ellentétes hatást váltanak ki – vélik amerikai kutatók. Az Egyesült Államok autópályái mentén hatalmas digitális óriásplakátokon jelennek meg olyan üzenetek, amelyek feltüntetik, hányan haltak meg az adott szakaszon közlekedési balesetek következtében. Texasban, jó pár államtól eltérően, havonta csak egy hétig látható ilyesfajta komoly figyelmeztetés. Éppen ez a különleges ütemezés adott lehetőséget a Minnesotai Egyetem és a Torontói Egyetem kutatóinak arra, hogy megvizsgálják, milyen hatással vannak a közlekedési balesetekre a Texas mintegy 900 dinamikus üzenettáblája által közvetített figyelmeztetések. Meglepő eredményre jutottak: nemhogy csökkentek volna a balesetek a tábla megtekintése után, hanem – az elrettentésmentes időszakhoz képest – 4,5 százalékkal nőttek, ami 2600-zal több balesetet és 16 halálesetet jelent az államban. Többféle magyarázat lehetséges. A halálos balesetek számának sulykolása arra készteti az embereket, hogy elgondolkozzanak saját halandóságukon. Saját zaklató gondolataik pedig elterelik a figyelmüket a vezetésről, ami megnöveli a balesetek kockázatát. Egy másik magyarázat szerint egyesek valóban úgy értelmezik az üzenetet, hogy biztonságosabban kell vezetniük, viszont ekkor gyakran túlkompenzálnak, például a szokásosnál erősebben fékeznek, így végül balesetveszélyes helyzetet teremtenek. De olyan vélemény is van, hogy az ilyesfajta táblák a tucatnyi más figyelmeztető tábla mellett egész egyszerűen túlterhelik a vezető agyát.