¬ Miért egyezett bele, hogy kamerával kövessék harcát a betegséggel?
Az első kemoterápia alatt keresett meg Dér Asia, a film rendezője, akivel hamar kialakult köztünk a szimpátia és a bizalom. Tudtam, hogy mire vállalkozom, mert édesanyámmal végigcsináltam az ő kilenc hónapos küzdelmét, aminek a végén meghalt. Végül az döntött, hogy a kezelőorvosom, Bodoky György elmondta, mennyire stigmatizáltak a rákbetegek a magyar társadalomban, és milyen fontos lenne ezen változtatni. Kötelességemnek éreztem megmutatni, hogy mi történik velem. Mélyen hittem, hogy meg fogok gyógyulni, és vissza fogom nézni a filmet.
¬ Úgy tudni, rendszeresen megkeresik rákbetegek vagy hozzátartozóik, hogy tanácsot kérjenek. Mennyire megterhelő ez a feladat?
Ahogy távolodom a betegségemtől, úgy vagyok egyre jobban terhelhető lelkileg ebben a vonatkozásban is. Persze voltak betegek, akiknek a halála nagyon megrendített. A betegektől és az orvosoktól kapott visszajelzések alapján tudom, hogy az, hogy látható vagyok, önmagában segít hinni abban, hogy teljes értékű életet lehet élni a betegség után.
¬ „Ragaszkodom az elhatározásomhoz, amit a betegségnek köszönhetek: új alapokra építem fel az életem” – mondta. Sikerült kiszállnia a pörgésből?
Nem a pörgés lényeg, hanem hogy a stresszt mennyire engedem mélyre. Lehet, hogy nem dolgozom kevesebbet, mint régen, de jobban megtalálom azokat a szelepeket, ahol a feszültséget ki tudom engedni, és könnyebben tudok nemet mondani. Szerencsés helyzetben vagyok, mert a munkahelyi környezetemet én teremtem meg, a magánéletemben pedig szerelem és odafigyelés van, ami nem engedi, hogy a stressz beleüljön a zsigereimbe, ahogy a betegség előtt. Figyelem magam kívülről, és lassítani tudok, ha azt látom, hogy ez már sok.
¬ Nem az örökölt hibás gén okozta inkább a betegségét, mint a korábbi életmódja?
Egy hibás géntől még nem lesz valaki beteg, de ha legyengül az immunrendszere, ami számos okból előfordulhat, akkor könnyebben megkapja azt a betegséget, amire az adott génhiba hajlamosítja. Sarkítva: ha valaki nem iszik alkoholt, egészségesen táplálkozik, rendszeresen sportol, jól alszik, jó a párkapcsolata, fel tudja dolgozni a stresszt, sokkal kisebb az esélye, hogy megbetegszik, hiába van benne génhiba. Ha alkoholista lettem volna és nem sportolok rendszeresen, akkor lehet, hogy már 35 évesen hasnyálmirigyrákot kaptam volna.
¬ Jómódú, és ismerte a betegséggel foglalkozó orvosokat. Ez a privilegizált helyzet szerepet játszott a gyógyulásában?
Anyu betegsége miatt rendszeres kapcsolatom volt az onkológiával, ahol később engem is kezeltek. Egy képrendezés alkalmával mondtam Bodoky professzornak, hogy alkalmanként tompa nyomást érzek az oldalamon. Azonnal nézetett tumormarkert is. Ha nem vele, hanem más orvosi területről van közeli kapcsolatom, akkor lehet, hogy még hónapokig vizsgálnak, és már áttétem lett volna, mire kiderül, hogy mi a bajom. Anyám, aki nagyon szeretett engem, így a halálával megváltotta az életemet.
¬ Mi kellett még a felépüléséhez?
Tudatos beteg voltam, ahogy megvolt a diagnózis, beszereztem az orvosi tankönyveket, tanulmányokat olvastam a hasnyálmirigyrákról, és volt ismeretanyagom anyu betegségéből fakadóan is. Ennek köszönhetően talán pontosabban meg tudtam fogalmazni a kérdéseimet, és jobban tudtam értelmezni a válaszokat, mint mások. És kellett hozzá a családom, segítő barátok, jó orvosok és nővérek, sok mozgás, szerencse, isteni gondviselés. Ahhoz pedig, hogy már öt éve életben vagyok és teljes életet élek, a szerelem. Rendszeresen járok kontrollra, ami komoly stressz persze a szeretteimnek is.
¬ Hamar sikeres lett a pályáján. Milyen készségek szükségesek ahhoz, hogy valaki jó műkereskedő legyen?
Az első hónapban Kovács Dezsőnél az építkezésén hordtam a sódert meg a meszet. A szorgalmat és a kitartást láthatta bennem. Ezen túl a műkereskedelem ugyanolyan, mint bármelyik kereskedelmi vállalkozás, szükség van gazdasági tudásra, és meg kell tanulni például azt, hogyan épül fel egy galéria vagy egy aukciósház. Minden tárgy mögött van egy művész vagy egy gyűjtő, így kell hozzá pszichológiai érzék, empátia, a művészetek iránti érzékenység, szem, szenvedély. Komplex dolog.
¬ Kik vásárolnak öntől? Az új gazdasági elit vesz kortárs műveket?
Mivel nemzetközi vásárokon is kiállítunk, és Bécsben is élünk, nem csak magyar vevőink vannak. Magyarországon lecserélődött az a kulturális elit, amelyik a szocializmus időszakában vásárolt képzőművészeti tárgyakat, a tanárok, a mérnökök, az orvosok. Minden politikai kurzusnak vannak nyertesei és vesztesei, általában a nyertes réteg előbb-utóbb elkezd a képzőművészet felé is fordulni. Az ezer leggazdagabb németből biztos, hogy 900-nak van kortárs művészeti gyűjteménye. Magyarországon ez az arány sokkal rosszabb. Ha belesünk a lakásokba, kiábrándítóan kevés képet látunk a falakon, míg mondjuk Amszterdamban mindenhol festmények lógnak, és a nagy részük kortárs. Nagy potenciál van még a magyar gazdasági elitben és az üres falfelületeken is. ¬ Matalin Dóra