¬ Zsinórban negyedszer került a legsikeresebb marketingkommunikációs döntéshozók listájának élére. Mi a titok?

Jelentős büdzsé fölött diszponálok, ami önmagában elég lehet ahhoz, hogy a listára tegyen. De a sorozatos első helyezésben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy mostanra beérett az a kísérletezés, kockázatvállalás, ami a munkánkat jellemzi. Amit tudni lehet erről a szakmáról, azt a csapatom tudja, de vagyunk annyira bátrak, hogy kipróbálunk új dolgokat is. Nem tartom magam autoriter vezetőnek, inkább azt mondanám, hogy vizionárius típus vagyok, és húzom magammal a csapatot. Mindig a jövőt szeretném meghatározni, hogy minek kellene megtörténnie a márkával, a biznisszel, ehhez bőven kell képzelőerő, ami nekem van.

¬ Nagy port kavart, amikor tavaly buszsofőrre cserélték a tanár figuráját a karácsonyi reklámkampányukban. Utólag hogyan értékeli ezt a döntést?

Szerintem nem hibáztunk, mert a kérdés nagyon át volt politizálva, tüntetések voltak és így tovább. Miközben magánemberként szolidaritást éreztem a tanárok iránt, szakemberként hiszem, hogy a politikailag terhelt témákból egy ekkora cégnek érdemes kimaradnia, mert ebben az országban a politika mindig megosztó, mi pedig igyekszünk nem megosztók lenni.

¬ A Vodafone felvásárlásával a Telekom maradt a távközlési piac egyetlen államtól, NER-től független szereplője. Nehéz pozíció?

Én nem a pozíciókat vizsgálnám, hanem a piacot és a célokat. Abból is azt, ami ránk vonatkozik. A Magyar Telekom ezekben a hetekben erősítette meg, hogy kiemelkedő szerepet vállal az ország digitalizációjában. Ennek az alapja a hálózat. A következő négy évben további 1 millió gigabites hozzáférést építünk, ezzel pedig olyan lehetőségeket nyitunk az ügyfeleinknek, amelyek nélkül nem boldogulnának, vagy csak nehezen. Nekem ez jelenti a kristálytiszta célt, azzal kiegészítve, hogy mindeközben a legjobb szolgáltatást adjuk.

¬ Dolgozott Dél-Afrikában is. Milyen meglepetések érték?

Nem lehet csak úgy bárhová elmenni. Tudni kell, melyek a biztonságos helyek, és melyek a veszélyesek. Johannesburg belvárosa például no-go zona, ahova egyszer betévedtem, valóban zűrös világ. Jó pár helyen ki van írva táblákon, hogy még akkor se állj meg teljesen, ha piros a lámpa. Ugyanakkor vidám hely, péntekenként ment az ügynökségen a „braai”, azaz a grillezés, amiből mindig nagy buli kerekedett. Tanulságos volt az is, hogy nincs igazán állami egészségügyi rendszer, tömegközlekedés, járda. Nem lehet szabadon biciklizni, csak bringaparkokban, ahol viszont zsiráfok, zebrák, bivalyok és gigantikus varánuszgyíkok mászkáltak összevissza.

¬ Miért döntöttek úgy, hogy nyíltan beszélnek idősebb lányuk értelmi és mozgásbeli elmaradással járó betegségéről?

Mert nincs benne semmi szégyellni való, elég bajunk van egyébként is, nemhogy még titkolózzunk. Ráadásul sok olyan dolgot csinálunk vele és mellette, ami nem tipikus. A feleségemmel rengeteg kultúrát fogyasztunk, bulizunk, társadalmi életet élünk. Jó példa lehetünk mások számára abban is, hogy még mindig együtt vagyunk, lehet ezt úgy is, hogy nem lép le az apa.

¬ 2014-ben a felesége létrehozta a Magyar Angelman Szindróma Alapítványt. Miért?

Az orvostudomány képes arra, hogy az egész életükben a szüleikre utalt gyerekeket életben tartsa, de kevés a segítség az őket ápoló családoknak, hogy emberhez méltó életet tudjanak élni. Tekla velünk él, ehhez rengeteg segítséget kell igénybe vennünk, ami óriási összegeket emészt fel. De ez nem rendszerszintű megoldás, nincs kitalálva, hogy mi lesz ezekkel az emberekkel, ha a szülők meghalnak. Hiszen mi sem élünk örökké. Ezekben a családokban ezek a kérdések hétköznapi dilemmák.

¬ Az intézményrendszert nem tudják megreformálni, akkor miben tud az alapítvány segíteni?

Egyrészt információval, kapcsolattartással külföldi szervezetekkel, táborok szervezésével, hogy együtt legyünk, lássuk egymást, hogy mások is hasonlóan élnek. Szeretnénk elérni, hogy olyan eszközök, programok álljanak rendelkezésre, amelyekkel ezek a családok is úgy élhetnek, mint bárki más. Például speciális bicikli, hogy elmehessenek együtt kirándulni, vagy felnőtt méretű úszópelenka, hogy strandolhassanak.

¬ Mennyit tud a munka mellett a lányával foglalkozni?

Reggel én viszem iskolába, este én fürdetem meg, hétvégén együtt megyünk sétálni, vásárolni. Ugyanúgy el tudom vinni vécére, meg tudom etetni. Tekla nyitott, sok mindent megért, és imád engem. Barátságos, kedves csajszi. Viszonylag sokat járunk vidékre, nem vagyunk beszorulva a lakásba. A vidéki házunkban a kertet neki alakítottuk ki, hogy ne essen orra mindenben.

¬ Miért élnek itthon? Önnek külföldön is lehetne karrierje, ahol Tekla talán jobb ellátást kaphatna.

Figyelembe kell vennünk, hogy nyugaton jobb ugyan az intézményi háttér, de nem lenne meg az a szociális háló, ami itt körülvesz minket. Amikor a balatoni házunkban vagyunk, sorra jönnek hozzánk a barátok. Tekla nagyon szociális, szereti hallgatni a beszélgetéseket. Ez például nagyon hiányozna. ¬ Matalin Dóra