Ajánló

Egyesült EU-próba
Mint a reflektorfénytől az út közepén ledermedten álló őz, úgy figyeli Európa, ahogy száguld felé a meglepően fölényes győzelmet arató Donald Trump négyéves elnöksége. És míg Amerika egyértelmű választ adott, hogy merre kíván haladni, az unió legfontosabb országa kormány nélkül maradt.
Megtalálták a kellő hangot
Márciusban még Magyar Péter és Vogel Evelin kéz a kézben vitték a Varga Juditról szóló hangfelvételt az ügyészségre, most egymást támadják hanganyagokkal.


Tragikus szélmalomharc
Fájdalmas olvasmány a minden bizonnyal meggyilkolt Alekszej Navalnij magyarul most megjelent, Hazafi című naplója.

Jonathan Franzen
„Akik diplomások, akik jól élnek, gazdasági és kulturális értelemben röviden: az elit még tartja magát, noha tömegek lázadnak ellene szerte a világon.”

Hegedüs Éva
„Nagyobb önerőt és fedezettséget várunk el az adósoktól, mint a versenytársak, de az ügyfelek elfogadják, mert a szigorúság az ő érdekeiket is szolgálja.”

Kulja András
„Nem gondolkozom pozíciókban, most itt van feladatom. Egyébként is rengeteg tapasztalatra van még szükségem, hogy átfogóan lássak minden kérdést.”
Tartalomjegyzék
Impresszum
- HVG
- Gazdasági, politikai hírmagazin
- FŐSZERKESZTŐ
- GERGELY MÁRTON (mb.)
- KORÁBBI FŐSZERKESZTŐK
- 1979–1988 VINCE MÁTYÁS
- 1988–2005 LIPOVECZ IVÁN
- 2005–2009 RÉTI PÁL
- 2009–2014 VASS PÉTER
- 2014–2021 JAKUS IBOLYA
- VEZETŐ SZERKESZTŐK
- DOBSZAY JÁNOS, DOMOKOS LÁSZLÓ, JUHÁSZ GÁBOR, NAGY GÁBOR, SZABÓ YVETTE
- VIZUÁLIS VEZETŐ SZERKESZTŐ
- HRASCHEK DÁVID
- OLVASÓSZERKESZTŐK
- MUCK TIBOR, PETŐ ANDRÁS
- VEZETŐ KIADVÁNYTERVEZŐ
- VAS TAMÁS
- KÉPSZERKESZTŐ
- KISS-KUNTLER ÁRPÁD, TÚRY GERGELY
- SZERKESZTŐK
- BALOGH CSABA, HAMVAY PÉTER, PARÁSZKA BORÓKA, TÁLAS ANDREA, TÓTA W. ÁRPÁD
- MUNKATÁRSAK
- BEDŐ IVÁN, FARKAS ZOLTÁN, FÖLDVÁRI ZSUZSA (BÉCS), FÜLÖP ISTVÁN, GÁTI JÚLIA, GYENIS ÁGNES, IVÁNYI BLANKA, KERESZTES IMRE, KOVÁCS GÁBOR, MARTINI NOÉMI, MATALIN DÓRA, MUDRA MÁRTON ISTVÁN, MURÁNYI GÁBOR, NÉMETH ANDRÁS, PARÁSZKA BORÓKA, RIBA ISTVÁN, TÓTA W. ÁRPÁD, WEYER BÉLA (BERLIN)
- TARTALOMFEJLESZTÉSI VEZETŐ
- JAKUS IBOLYA
- FOTÓ
- FAZEKAS ISTVÁN, REVICZKY ZSOLT, VERES VIKTOR
- TÖRDELÉS
- BAK ATTILA, KOZMA MIKLÓS, PAULIK LÁSZLÓ
- GRAFIKA
- BÁLINT VIRÁG, SOMODI ANDRÁS
- KORREKTOROK
- MARKWARTH ÁGNES, TOMKA ESZTER
- DOKUMENTÁCIÓ
- PUSZTA DÓRA
- CÍMLAP
- KŐHALMI ZOLTÁN, BÓDI KATI, MARABU
- KIADJA A HVG KIADÓ ZRT.
- FELELŐS KIADÓ
- SZAUER TAMÁS vezérigazgató
- KIADÓHIVATAL ÉS SZERKESZTŐSÉG
- 1037 Budapest, Montevideo utca 14.
- Levélcím: 1300 Budapest 3, Pf. 20.
- Telefon: +36 1 436‑2000 Fax: +36 1 436‑2010, +36 1 436‑2011
- E-mail: hvg@hvg.hu
- KERESKEDELMI IGAZGATÓHELYETTES
- MIKLÓSI ZOLTÁN
- HIRDETÉSFELVÉTEL
- 1037 Budapest, Montevideo utca 14.
- Telefon: +36 1 436‑2020, +36 1 436‑2000 Fax: +36 1 436‑2089
- E-mail: hirdet@hvg.hu
- E-mail: ugyfelszolgalat@hvg.hu
- DIGITÁLIS PORTFÓLIÓ-, MARKETING- ÉS TERJESZTÉSI IGAZGATÓ
- SZABÓ ZOLTÁN
- ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓ
- +36 1 436‑2045
- KLUBKÁRTYA-INFORMÁCIÓ
- +36 1 436‑2045
- TECHNIKAI KIVITELEZÉS
- HVG Informatika
- BRUKNER JENŐ, SZÁNTÓ CSABA
- E-MAIL: ipad@hvg.hu
- INFORMATIKAI IGAZGATÓ
- KIRÁLY LAJOS
- A kiadó a lap bármely részének másolásával, terjesztésével, a benne megjelent adatok elektronikus feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntart. A HVG-ben megjelent minden szerzői mű (cikk, fotó, táblázat, grafika) csak a kiadó előzetes írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével tehető hozzáférhetővé, illetve másolható a nyilvánosság számára a sajtóban. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 36. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül.