A Celldömölk határában 17 ezer négyzetméteres területen építik fel a 3500 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot. Anton Gsellmann, a cég tulajdonosa és ügyvezető igazgatója elmondta, hogy családi vállalkozásuk 1990 óta működik Ausztriában. A cég éves árbevétele meghaladja a 30 millió eurót. Ausztriában 300 embert foglalkoztatnak, elsősorban süteményeket és pékárut állítanak elő. Szeretnék meghódítani a magyarországi piacot, a celldömölki üzem egyik bázisa lenne későbbi kelet-európai értékesítésüknek is – mondta. A magyar üzemben a tervek szerint 2004. szeptemberében indítják el a termelést, első lépcsőben 65 embert, később pedig 130 embert kívánnak foglalkoztatni. (MTI)
Osztrák cukrászüzem épül Celldömölkön 650 millióért
Hatszázötven millió forint költséggel épít cukrászüzemet Celldömölkön az osztrák Wewalka cég, a zöldmezős beruházás alapkövét pénteken rakták le.
Magyar Péter: A Tisza nem támogatja Szathmáry Zoltán jelölését legfőbb ügyésznek
Magyarországot is használta az orosz háborús pénzmosó gépezet
Szárazság: ha több vízre volna szükség, csak Pintér Sándor volt államtitkárának cégétől vásárolhat az egyik szolgáltató
Súlyos hiányosságokat tárt fel a vizsgálat a halálos tiszaújvárosi Mol-robbanás után
Ha az anyósával van baja, előbb-utóbb a párjával is lehet
„Oda kéne nekik baszni” – írta Takács Péter az orvosi kamaráról, majd a kormány neki is ment a szervezetnek
„Az össztűz még hiányozna is, ha nem lenne” – Magyar Péter reagált Krasznahorkai László Partizán-interjújára
Megsemmisítette az Alkotmánybíróság a szolidaritási hozzájárulás egyes szabályait
Török Gábor a Tisza-kétharmad által megválasztott vezetőkről: Világos a mintázat
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Kezdődik a próbagyártás a CATL debreceni akkucella-üzemében
A kínai gyártó azt ígéri, együttműködik a kormánnyal és a hatóságokkal.