„A hosszú munkanapok, a feladatok egyhangúsága, a monitor szüntelen bámulása, az értekezletek unalma elbágyasztja a dolgozókat” – hangoztatják a tanulmány szerzői. A felmérés szerint 24 százalék az elalvók aránya, 39 pedig azoké, akik nem szunyókálnak soha a munkahelyükön, de komoly erőfeszítésükbe kerül, hogy ne tegyék. Ami a nemzetek szerinti szundirátát illeti, az írek a legmormotábbak: 40 százalékuk aludt már el munka közben. A legéberebbek a hollandok, körükben csak 20 százalékos a hányados. A felmérés 14 európai ország 21500 polgárára terjedt ki. (Panoráma)
Az európaiak még a munkahelyi vécékben is alszanak
Minden negyedik európai el-elbóbiskol a munkahelyén – derítette ki egy tanulmány. A szundikálás nem okvetlenül munka közben történik – például számítógép képernyője előtt –, előfordulgat a vécéken is.
„Ezt tanítani fogják” – Török Gábor arról, hogy egyszerre lépett az ügyészség Magyar, Hankó és Seszták ügyében
Baka András nem vonja vissza Szathmáry Zoltán jelölését
A KNYF megerősítette: a legfőbbügyész-jelölt testvére is az aranykonvojügy egyik gyanúsítottja
Magyar Péter elmondta, milyen jelöltet szeretne Szathmáry helyett legfőbb ügyésznek
A manipulált orosz választást megnyerhette Putyin, de más sikerekkel nem dicsekedhet
Lesznek ügyek, ahol el fogunk jutni a főnökig – hét fontos részlet Unger Anna interjújából
Miniszterelnökség: Ha Kaminski Fanny 24 órában Orbánnak dolgozott, akkor hogyan fért bele, hogy a Fidesz-frakció is alkalmazta?
Bóka János szerint koncepciós eljárás zajlik Hankó Balázs ellen
Varga Mihály főtanácsadója: Az, hogy nem volt gazdasági növekedés, nem véletlen szerencsétlenség volt
A Mi Hazánk Médiatanácsba most megszavazott tagja pár napon belül lemondhat a tisztségéről
Újra kinyitott a Terror Háza, Schmidt Mária szerint megalázó tábla fogadja a látogatókat
Ha traumát élünk át, többé nem leszünk otthon a világban – milyen személyiségjegyek védenek a sérüléstől?
Rogánék médiaköltései nélkül milliárdos veszteséget termelt volna 2020-2024 között a Mediaworks és a TV2 is
A legolvasottabb kormánykritikus portálokon egyáltalán nem is hirdettek.
Földön fekvő embert szúrt le az Akácfa utcai késelés elkövetője
Fel kell mérni a hatásait, az ügyet nyomon fogjuk követni – a környezetvédelmi EU-biztos a fenékküszöbről
Volt német kémfőnök: Putyinnak fogy az ideje, ezért bedurvulhat
Bill, a nemzetegyesítő
Sükösd Miklós nekrológja.