Optimista spanyolok, gondokkal küzdő oroszok

A valenciai középpályával, madridi csatársorral felálló spanyolok mindenképpen győzni szeretnének a sérülésektől megtizedelt oroszok ellen.

  • hvg.hu

Inaki Saez szövetségi kapitány az előzetes összeállítás alapján az UEFA Kupa-győztes FC Valenciára alapozza csapatát, hiszen a védelmet Carlos Marchena irányítja, míg a középpálya a Baraja-Albelda-Vicente hármasra épül.





Kereskedjen ezzel a hírrel a Hírbörzén!
Spanyolország legyőzi Oroszországot?

A spanyolok mellett szól az is, hogy ismét összeáll a Real Madrid egykori álomcsatársora, azaz Raúl mellett Fernando Morientes, a Bajnokok Ligája gólkirálya lép pályára kezdőként.





Az oroszoknál mind támadásban, mind védekezésben lehetnek gondok, ugyanis Dmitrij Loszkov, a Lokomotiv Moszkva kiváló irányítója továbbra sem épült föl sérüléséből, míg a védelemből két meghatározó futballista, Viktor Onopko és Szergej Ignasevics fog hiányozni.





Mindenesetre az biztató lehet az oroszok számára, hogy a spanyolok mindössze egyszer, 1988-ban tudták megnyerni az első csoportmeccsüket az eddigi Eb-ken.





A két csapat legutóbb 1998-ban találkozott egymással, akkor barátságos mérkőzésen a spanyolok hazai pályán 1-0-ra nyertek. (MTI)

Hozzászólások