"Nehezen tudom megfogalmazni az érzéseimet, de sokat tettünk Portugáliáért, ezért nagyon büszke vagyok az együttesre" - mondta a csapatkapitány Luis Figo. A hollandok elleni elődöntő legjobbjának választott játékos szerint szurkolóik lényegesen jobban fogadták a vasárnapi bukást, mint a négy évvel korábbit, a franciáktól az Eb-elődöntőben elszenvedett vereséget. A 110-szeres válogatott játékos egyelőre nem kívánt arról beszélni, hogy felhúzza-e még a jövőben is a címeres mezt.
A csereként pályára lépő, s kitűnően játszó Rui Costa is talán a vártnál könnyebben dolgozta fel az aranyérem elszalasztását. "Természetesen mindenki más eredményt várt, ennek ellenére Portugália győztesnek érezheti magát. Csodálatos volt, ahogy a közönségünk az egész Eb alatt biztatott minket."
A Manchester United 19 éves szélsője, Christiano Ronaldo a lefújást követően elsírta magát, az interjúban azonban nem felejtett el gratulálni a győzteseknek. "Rendkívüli szervezettségüknek köszönhetően legyőztek néhány igazán nagyszerű csapatot. Ezek közé tartozik a miénk is. Úgy vélem, ezen a tornán mi voltunk a legjobbak, de ellenfelünk kihasználta egyetlen lehetőségét, míg mi számtalant elszalasztottunk." (MTI)