Az Amerikából érkezett 26 önkéntes pedagógus öt héten át napi négy órában különböző szinten oktatta az angol nyelvet a határőrség kilenc igazgatóságánál és az országos parancsnokságon – közölte Béndek József határőr vezérőrnagy, a határőrség országos parancsnoka. A tanfolyam elsősorban a hallgatók kommunikációs képességének fejlesztését szolgálta. Mint mondta, a határőrök és családtagjaik több mint négyszázan vettek részt a tanfolyamon, további 200 hallgató az idegenrendészeti központokban elhelyezett külföldiek közül került ki. A tanfolyam költsége az önkéntesek munkája révén 1,1 millió forint volt, míg egy teljes árú kurzus 13 millió forintba került volna. Az önkéntesek magyarországi ellátásáról a határőrség gondoskodott. A képzésre azért volt szükség, mert a külföldről Magyarországra (legálisan vagy illegálisan) érkezőkkel, illetve a más országok szakembereivel elsősorban angol nyelven kommunikálnak a határőrség munkatársai. Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke elmondta, hogy az egyház az együttműködés révén kívánja segíteni a Magyarországra érkező menekültek és a határőrség munkatársainak kommunikációját. A kedvező visszajelzések alapján jövőre ismét hasonló tanfolyamot kívánnak rendezni. (MTI)
Intenzív angol nyelvtanfolyam határőröknek
Összesen több mint hatszázan, határőrök és családtagjaik, valamint idegenrendészeti központokban elhelyezett külföldiek vettek részt azon az intenzív angol nyelvtanfolyamon júliusban, amelyet a határőrség és a Magyarországi Református Egyház együttműködése révén tartottak amerikai önkéntes pedagógusok.