A megemlékezést szeptember 17-e és 19-e között tartják a leghíresebb londoni rock-klubban, a Marquee-ban, ahol Hendrix első nagy sikereit aratta 1966-os Angliába való áttelepülése után. A tárlaton több száz fotó és több mint ötszáz személyes tárgy látható a muzsikus hagyatékából, és a rajongók megismerkedhetnek több órányi, eddig nyilvánosságra nem került hangfelvételével is. A szakértők szerint a gyűjtemény értéke 8 millió fontra (12 millió euró) tehető. Jimi Hendrix legnagyobb sikereit Nagy-Britanniában érte el az Experience nevű trióval. Egyike volt azoknak, akik a 60-as évek második felének mindhárom nagy fesztiválján, Monterey-ben, Woodstockban és a Wight-szigeten egyaránt ott voltak. Hendrix 1970. szeptember 18-án halt meg Londonban gyógyszer és alkohol okozta fulladás következtében. Szülővárosában, a Washington állambeli Seattle-ben 2000 óta múzeum őrzi munkásságának emlékét.
Hendrix-kiállítás Londonban
Eddig ismeretlen fotókból és hangfelvételekből rendeznek nagyszabású kiállítást Londonban szeptemberben a legendás amerikai gitáros, Jimi Hendrix emlékére, halálának 34. évfordulóján.
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Török Gábor szerint rettenetesen népszerű lehet Magyar Péter javaslata, de érdemben nem változik tőle semmi
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.
Vaszily egyedül irányítja az Indamedia Csoportot, Ziegler kiszáll
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Hamarosan tárgyalhatja a parlament.