A 28 éves Bakabigny Keita 11 nap alatt érkezett meg a nyugat-afrikai ország legnyugatibb településéről, Bakouroufatából a fővárosba. A hosszú vándorútra csak egy hátizsákot vitt magával, abban sem volt több mint egy filozófiakönyv, egy fotóalbum (a faluról) és egy vízzel töltött kulacs. A nagy út végén hétfőn este jutott el Bamakóba, egyenesen a minisztériumba ment, de senki nem fogadta: a miniszter éppen nyaralását tölti. (MTI)
Ötszáz kilométer gyaloglás három tanteremért
Ötszáz kilométert tett meg gyalog szülőfalujától Mali fővárosáig, Bamakóig egy fiatal tanár, hogy személyesen mondhassa el az oktatási miniszternek: három új tanteremre lenne szüksége a kis településnek, ahol filozófiát tanít.
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Török Gábor szerint rettenetesen népszerű lehet Magyar Péter javaslata, de érdemben nem változik tőle semmi
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Vadai Ágnes tanácsokat ad Óbudán, Gréczy Zsolt kvízesteket tart – nem hagyták az út szélén a parlamentből kieső ellenzéki képviselőket
Ezért tudunk krízisben alvás és pihenés nélkül is tovább működni
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Hamarosan tárgyalhatja a parlament.