A cikkben közölték Bleuer István, az ESMA ügyvezetője, a Népszava korábbi tulajdonosa egy levelének másolatát, amelyet Tóbiás Józsefnek, az MSZP pártigazgatójának írt - számolt be a Népszava. Bleuer a Btk. 178. paragrafusa alapján magántitok- és levéltitok megsértése miatt feljelentést tett a IX. kerületi rendőrkapitányságon, az ott indított nyomozás azonban nem hozott eredményt, így az aktákat áthelyezték a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A testület javaslatára az ESMA első embere magánvádas eljárást indított a Magyar Nemzet ellen. Bleuer végül elállt a keresetétől, mert a két napja tartott tárgyalás során a napilap újságírója közokiratban, nyilvánosan is bocsánatot kért tőle.
Bocsánatot kért a Magyar Nemzet
A napilap a "Segélykérés a párttól" címmel és "A Népszava az MSZP-től várta a mentőövet" alcímmel néhány hónapja megjelent írás miatt kért bocsánatot.
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Magyar Péter: hétfő délelőttre rendkívüli ülést hívnak össze a mentelmi jogok ügyében
Elhunyt Molnár György filmrendező
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Parragh Lászlót kirakták az Eximbankból
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Társasház ablakából zuhant ki Kiskunhalason egy másfél éves kislány
Trump a Fehér Ház báltermének tetejére is katonai drónállomást telepítene
AI-jal készült kamu falfirkákkal próbálja bizonyítani a kormányellenes hangulatot a Megafon egykori főszerkesztője
Jól megy itthon a belga nagybanknak, de nem felhőtlen az öröm
A Médiatanács új elnöke szerint nem kell csodát művelni ahhoz, hogy Magyarország a sajtószabadság régióbeli éllovasa legyen
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
A gép Kalinyingrád felől érkezett.