Kovacsev Mladen, a Rehabit Komplex Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a társaságnak 45 telephelye van országszerte, és összesen 2450, 96 százalékban csökkent munkaképességű embert foglalkoztat. A dolgozók papír irodaszereket, dossziékat, iratfűzőket, iratrendezőket készítenek. A termékek 25 százalékát export piacokon, elsősorban Görögországban, Lengyelországban és Szerbiában értékesítik. A belföldi magánszemélyek által birtokolt társaság az elmúlt évben 2 milliárd forintnyi árbevételt ért el, idei üzleti tervükben pedig már 4,5 milliárd forintos forgalom szerepel. (MTI)
Csökkent munkaképességűeket foglalkoztató üzem Tiszanánán
Kilencven, megváltozott munkaképességű embert foglalkoztató papírfeldolgozó üzemet avattak csütörtökön a Heves megyei Tiszanánán. A Rehabit Komplex Kft. 50 millió forintos beruházása nyomán megvalósult telephely létesítéséhez 16 millió forint támogatást nyújtott, a cég és az önkormányzat közös pályázata alapján a munkaügyi tárca.
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Hétfőn dönt a mentelmi bizottság Magyar Péter, Seszták Miklós és Hankó Balázs ügyéről
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Parragh Lászlót kirakták az Eximbankból
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Rogántól Varga Juditig egy rakás politikust meghallgatna a Tisza a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságban
AI-jal készült kamu falfirkákkal próbálja bizonyítani a kormányellenes hangulatot a Megafon egykori főszerkesztője
Jól megy itthon a belga nagybanknak, de nem felhőtlen az öröm
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
A gép Kalinyingrád felől érkezett.