„Eredetileg hatszámjegyű összegre számítottunk, ötszámjegyű lett belőle, de nem bánkódunk különösebben, jobb a békesség” – mondta Hannes Kartnig, a Sturm vezetője, aki a pontos adatot nem hozta nyilvánosságra. A grazi egyesület 360 ezer eurós nevelési díjat követelt a Stuttgarttól Szabics tavalyi klubváltása kapcsán, annak ellenére, hogy a magyar válogatott támadó 2003 júniusában írta alá új szerződését Németországban, azok után, hogy korábbi munkaadója egy hónappal az előtt szerződést bontott vele. A Sturm a nemzetközi szövetség, a FIFA szabályzatára hivatkozott, amely kimondja: ha egy 23 évesnél fiatalabb játékos ingyen is igazolható – a csatár esetében ez történt –, az elhagyott egyesület nevelési díjra jogosult. A most 23 esztendős Szabics 1999-től négy idényen keresztül futballozott Grazban. (MTI)
Lezárult Szabics Imre régi és új klubja között a csatár foglalkozatásáról folyó vita
A lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) előtt megegyezett egymással Szabics Imre ügyében a labdarúgó volt, illetve jelenlegi klubja, az osztrák Sturm Graz és a német VfB Stuttgart.
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Hétfőn dönt a mentelmi bizottság Magyar Péter, Seszták Miklós és Hankó Balázs ügyéről
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Parragh Lászlót kirakták az Eximbankból
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Rogántól Varga Juditig egy rakás politikust meghallgatna a Tisza a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságban
AI-jal készült kamu falfirkákkal próbálja bizonyítani a kormányellenes hangulatot a Megafon egykori főszerkesztője
Jól megy itthon a belga nagybanknak, de nem felhőtlen az öröm
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
A gép Kalinyingrád felől érkezett.