Szexmunkások ezrei tiltakoztak

Több ezer szexmunkás követeli az esélyegyenlőségi miniszter leváltását, mert úgy érzik: a prostitúció akadályozásával diszkriminálnak velük szemben.

  • hvg.hu

Kedden több mint háromezer prostituált baseball sapkában és arcukat eltakaró maszkban tartott tiltakozó gyűlést Szöul vöröslámpás negyedénél, és követelte az esélyegyenlőségi miniszter lemondását. Az akció előzménye az volt, hogy a dél-koreai képviselőház múlt hónapban kemény prostitúcióellenes törvényt fogadott el.





Az új törvény szerint a bordély-tulajdonosokat akár 10 év börtönnel is lehet büntetni. A rendőrség máris számos nyilvános házat, masszázsszalont és bárt bezárt, továbbá eljárást indított nemcsak a szexmunkások, hanem kuncsaftjaik ellen is. Amióta a rendőrség megindította kampányát, számos, a szexiparból élő vállalkozás jelentett csődöt, veszélybe sodorva ezzel bankokat is – jelentette az AFP.







A szex-iparból származott a délkoreai GDP több mint 4 százaléka, vagyis az iparág átlagos éves bevétele elérte a 21 milliárd dollárt. Statisztikák szerint a dél-koreai férfiak havonta átlagosan négyszer vásárolnak szexuális szolgáltatást és a 20-30 év közötti nők 4,1 százaléka prostitúcióból keresi kenyerét.

Hozzászólások