Csomós Mátyás ezredes elmondta, több száz ember szűrése után választották ki azt a 16 fiatalt, akiknek fizikai, egészségügyi, illetve pszichikai adottságai lehetővé teszik, hogy később tűzoltóként dolgozzanak.
A jászberényi hivatásos tűzoltóságon megtartott négy hónapos képzésen helybeli, illetve jászkiséri, kunszentmártoni, szolnoki és tiszaföldvári munkanélküliek vettek részt. A tanfolyam költsége meghaladta az 5 millió forintot, amely a hallgatók felszerelésétől az étkezésükig mindent fedezett. A napokban megtartott vizsgán, egy kivételével, valamennyien sikeresen megoldották az elméleti és a gyakorlati feladatokat, és megkapták az OKJ-s bizonyítványt.
A katasztrófavédelmi igazgató elmondása szerint a frissen végzett tűzoltóknak az idei év végéig helyet adnak a megyében lévő hivatásos vagy köztestületi önkéntes tűzoltóságoknál. Legtöbben közülük várhatóan Jászkiséren dolgoznak majd, ahol decembertől kezdi meg működését egy újabb tűzoltó-köztestület.
Munkanélküliekből tűzoltók
Tűzoltónak képeztek ki regisztrált munkanélküli fiatalokat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ támogatásával, a Debreceni Regionális Képzőközpont szervezésében. A szakmát szerzettek valamennyien munkát kapnak a tűzoltóságoknál – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.