A szerelmes férjek szövetségének nevezett nonprofit szervezet heti egy alkalommal, keddenként szeretné megünnepelni az „Imádott Feleségek Napját”. A férfiak azt remélik, hogy kezdeményezésük révén a férjek végre megbecsülik majd asszonyaikat, akik amúgy mindennap csak késő este látják munkamániás férjeiket.
A csoport azt szeretné elérni, hogy a férjek próbáljanak meg este nyolcra hazaérni, és mondjanak köszönetet feleségüknek mindenért, amit értük tett. A társaság küldetéséről szóló weboldalon ez olvasható: „Néhányunk nem képes szavakba önteni háláját és érzéseit. Ezeknek a férjeknek csak a munka létezik mindenekfelett." Az oldalra azok is írhatnak, akik nem merik szavakba önteni érzéseiket. Egy Tokió mellett lakó férfi például ezeket írta a honlapra: "Ne haragudj, drágám, karamboloztam. Bocsáss meg, hogy olyan sokat vagyok üzleti úton."
A társaság öt pontban fogalmazta meg a jó házastársi viselkedés aranyszabályát. Ezek szerint az urak érkezzenek haza korán, szólítsák keresztnevükön feleségüket, és nézzenek az asszony szemébe beszélgetés közben. A férjek hajlamosak a „te” megszólítást használni a keresztnév helyett, de van, aki csak egy odavetett morgással jelzi, hogy szeretne valamit.
A nemtörődöm viselkedés a házasságokat is veszélyezteti a felkelő nap országában. Statisztikák szerint a válások száma folyamatosan nő. Ebben része lehet, hogy az olyan szavakat mint a köszönöm vagy szeretlek, sokan félnek kimondani.
Japánok bevezetnék az Imádott Feleségek Napját
Feleségnapot szeretne tartani lelkiismeret-furdalásban szenvedő japán férjek egy csoportja.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.