Az osztrák Munkaerőpiaci Szolgálat (AMS) legfrissebb adatai szerint Ausztriában minden eddig rekordot megdöntött a munkanélküliek száma az év első hónapjában. Az AMS összesítései szerint januárban mintegy 327 ezer volt az állástalanok száma, ami 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Egy hónap alatt közel 20 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma az alpesi országban, ami azt jelenti, hogy decemberhez képest 6,3 százalékkal emelkedett a munkanélküliségi ráta. A különféle átképzésekre és tanfolyamokra beíratottakkal együtt januárban a 8,3 milliós országban több mint 380 ezren voltak állás nélkül, ami a legmagasabb érték a II. világháború óta.
Az utóbbi időszakban több osztrák politikus is megerősítette, hogy Bécs az osztrák munkanélküliségi helyzet miatt továbbra sem nyitja meg munkaerőpiacát a 2004 májusában csatlakozott EU-tagországok munkavállalói előtt.
Bartenstein gazdasági miniszter vasárnap Bécsben ismertetett sajtónyilatkozatában felhívta a figyelmet, hogy a szezonális jelleggel működő osztrák cégek egy részénél általánosan elterjedt gyakorlat, hogy a szezon végén a következő szezon beindulásáig „parkolópályára" helyezik alkalmazottaikat, azaz elbocsátják őket, megígérve, hogy a következő szezonban ismét alkalmazzák őket. A miniszter szerint az ilyen elbocsátottak nem tekinthetők munkanélkülinek, mert nem is keresnek munkát, csak a munkanélküli segéllyel a zsebükben várják cégük visszahívó szavát.
Bartenstein szerint a munkanélküliek 35 százaléka tartozik ebbe a csoportba, azaz 113 ezren csak látszatra munkanélküliek, mert nem is keresnek maguknak új állást. A miniszter erkölcstelenségnek minősítette ezt a gyakorlatot, amely ellen lépéseket kíván tenni. Hozzáfűzte, hogy ez a gyakorlat már nem csak az idegenforgalmi és építőipari cégeknél, hanem más területeken is terjed. Bejelentette, hogy a kormányfővel tartandó egyeztetés után a szociális partnerek előtt is fel fogja vetni az osztrák munkaerőpiacnak ezt a strukturális problémáját.
Szezonális cégek az osztrák a munkanélküliség mögött
A szezonális jelleggel működő osztrák cégek egy részét bírálta Martin Bartenstein gazdasági miniszter, aki e cégek foglalkoztatási gyakorlatát ostorozta a munkanélküliek számának hirtelen megugrásával kapcsolatban.
Egy nyomozás leállt, egy még folyik a Covid-tesztek milliárdos biznisze után felszívódott cégek ügyében
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Marabu Féknyúz: Terror
És Mária.