3500 állásajánlat a műegyetemi állásbörzén

Most rosszabbul élünk, mint négy év múlva - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a következő évek lehetőségeire és feladataira utalva a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szerdai állásbörzéjén.

  • MTI

Hajdú Csongor, az egyetem karrier irodájának vezetője elmondta, 1992 óta minden tavasszal, 2000 óta pedig évente kétszer rendezik meg az állásbörzét. A mostani rendezvényen 210 vállalat csaknem 3500 állásajánlattal várja az ország egész területéről érkező mintegy 10 ezer főiskolai, egyetemi hallgatót, frissen végzett szakembert.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a megnyitón elmondta, a műegyetemi állásbörze Európában a harmadik legnagyobb, Közép-Európában pedig a legnagyobb hasonló rendezvény.

Hozzászólások