A három hónapos tanfolyamot közmunka program keretében indította az Egererdő Zrt. a foglalkoztatási tárca támogatásával, pályázat alapján. A kurzus időtartama alatt a hallgatók ugyanazt a bért vehették fel, mint a közmunka programban dolgozó, de nem tanuló társaik.
A 270 órás képzés keretében a résztvevők elsajátították a facsemeték gondozásának fogásait, a helyes erdőirtás és fatelepítés szabályait, illetve alapvető természetvédelmi ismereteket is oktattak számukra a szakképző iskola pedagógusai.
Az ünnepélyes bizonyítványosztáson Pallagi László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a jövőben is számol azok foglalkoztatásával, akik hasznosítani kívánják a megszerzett ismereteket.
Erdőművelőket képeztek munkanélküliekből Gyöngyösön
Negyvenhat, többségében roma származású munkanélküli férfi vehette át erdőművelői képzettségét igazoló oklevelét szerdán, a gyöngyösi Mátra Szakképző Iskolában.
Példátlan változások előtt állhat az MVM a vezetőcserék alapján
Navracsics odaszúrt az őt a HVG-ben kritizáló polgármestereknek
Seszták Miklós és Hankó Balázs a legmagasabb kockázati besorolást kapta az Integritás Hatóságtól
Lemondott az SZFE rektora, Sepsi Enikő
Közös megegyezéssel szűnik meg a megbízása.