© Marton Szilvia |
"13 évesen, első komolyabb zsebpénzemből vettem magamnak egy szuper 8-as kamerát. Összegyűjtöttem a barátaimat, és indultunk a János-hegyre gengszterfilmet forgatni. Ott helyben kitaláltam a forgatókönyvet, és mindjárt meg is rendeztem mindent" - vetíti le a filmszemlefődíjas szakmai létezésének első snittjét. A korán választott pályához a teher-, majd személyfuvarozó taxis papa és a HungarHotelsnél hivatalnokoskodó mama támogató belenyugvással viszonyul. Még szerencséje is van: "Egy kanadai stáb a HungarHotelshez tartozó Gerbeaud-ban forgatott, és az édesanyám elintézte, hogy nyáron ott dolgozhassak. Nekem kellett a vizet vinnem a színészeknek, így ma büszkén mondhatom, hogy vízhordóként kezdtem a filmes karriert."
A felvételinek így is némi kerülővel fut neki: elvégez egy mozigépész- és -üzemvezetői tanfolyamot, majd még feljebb lépve az esztergomi tanítóképző filmes szakképzésében vesz részt. 1995-ben aztán öt rostán túljutva beverekszi magát a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Simó Sándor osztályába járva végzi a rutint szerző aprómunkát, ám diplomafilmötlete nem tetszik mesterének, így a pénzt ehhez is kívülről szerzi, és a munkát csak 2002-ben, Simó halála után tudja bemutatni.
A filmből a beszédet formabontóan kiiktató, 75 perces Hukkle aztán jó nagyot szól: az aktuális filmszemlén egyből elsőfilmes díjat és elsőfilmes rendezői díjat nyer, és az alkotást az egész világon végigdíjazzák a filmínyenceknek rendezett fesztiválokon. Aztán az idén - rendhagyó módon - a második nagyjátékfilm, a Taxidermia is befut, egyelőre a magyar mustrán.
Az ifjú filmkészítő számára a családot a dramaturg-forgatókönyvíró feleség, Ruttkay Zsófia és másfél éves fiuk jelenti. Az otthont pedig egy budai bérház 55 négyzetméteres lakása.
- Mekkora esélyt adott az idei szemlére önmagának? Gondolt például arra, hogy ha négy éve a Hukkléval sikerült, bejöhet most is? Vagy ellenkezőleg: már csak azért sem önt jelölik majd győztesnek, mivel még ráér, és másnak is kell dicsőség?
- Egyaránt voltak félelmeim, meg persze titkos álmaim is. Azt azért tudtam, hogy szakmailag és technikailag is elsőrangú mozi készült. A Hukklénél még mindent egy lapra tettem fel, szóval a pakliban az is benne volt, hogy nagyon fejre eshetek. A Taxidermiánál is végiggondoltam a lehetőségeimet, és úgy döntöttem, hogy olyan filmet csinálok, amilyet én szeretnék látni a moziban.
- Ezek szerint mozibajáró? Vagy már túl van az ilyesfajta töltekezésen?
- Akik ismernek, tudják, mennyire szeretek filmeket nézni. Igaz, ma már gyakran szagról, képekből, hallomásból, leírásokból is elegendő információhoz jutok, így pontosan tudom, mit érdemes megnézni, és mit nem. Jobban mondva, hogy engem érdekel-e a film.
- Nyilván más szemmel nézi a filmeket, mint mi, laikusok. És az életet? Például a mi mostani beszélgetésünket is úgy éli meg, mint egy film jelenetét?
- Nem igazán tudom a szakmát különválasztani a magánéletemtől. Sokszor, ha valahol sétálok az utcán, előfordul, hogy azt mondom Zsófinak, a feleségemnek: nézd, milyen remek helyszín lenne ez! Persze még nem tudom, mire. Talán Márai Sándor mondta, hogy egy alkotó ember legnagyobb bűne, ha felfedez valamit, és azt azonnal nem rögzíti.
- Ehhez képest hét év alatt diplomázott. Mi történt?
- Osztályfőnökünknek, Simó Sándornak az volt az álma, hogy a tanulmányok végén filmmel diplomázzunk, és mivel egyúttal producer is volt, néhányunknak segített, hogy alapítványoktól kapott pénzekből elkezdhessük első nagyjátékfilmünket. Ő közben meghalt, mi pedig megfogadtuk, hogy csak akkor vesszük át a diplománkat, ha már elkészítettük a filmünket. Így aztán voltak, akik csak kilenc évvel később kapták meg a diplomát.
- A vizsga-Hukklével viszont egyből befutott, úgy hírlik, azt nem támogatta Simó tanár úr, pénzt is máshonnan szerzett: történetesen a Moképhez frissen kinevezett Fidesz-küldött Bereczki Csabától. Ezzel egy időben fiatal filmes kollégáival röplapokat szórt a Fidesz-kurzusfilmként is emlegetett Bánk bán urániabeli bemutatójának protokollközönsége közé. Hogyan tudta összeegyeztetni e kettőt?
- A két dolognak ugyanaz a mozgatórugója: az ember filmet akar csinálni. Mert ez az élete. Közben pedig mindenki ellen küzd, aki ezt ellehetetleníti, és egy bizonyos határig mindenki mellé odaáll, aki ezt támogatja.
- Ez amolyan politikai "kint is vagyok, bent is vagyok" attitűd?
- Politikailag akkor foglalkoztatott volna a dolog, ha beleszóltak volna a film tartalmába, történetébe. Miután ez nem történt meg, a kérdésnek nem volt, és nincs is számomra létjogosultsága. Amúgy meg a röplapszórás úgy jött a képbe, hogy az akkori fideszes kulturális tárca két filmet dotált erősen, a Bánk bánt és a Hídembert, másnak ellenben szinte semmi pénzt nem adott, és e protekcionizmus ellen tennünk kellett valamit, mivel az említett két filmre adott pénzből tíz alkotó is elkészíthette volna a játékfilmjét.
- A producer nagy úr. A pénzéért még beleszólni is szeret. Felkészült már erre is?
- Én inkább azt választanám, hogy jól felismerhető Pálfi-film készüljön, és ezért adják nekem a pénzt. Mert azt akarják, hogy olyan filmet készítsek, amit csak én tudok, és senki más.
- Erről szívesen kérdezgetjük még néhány év múlva. De ha már beleszólás: mennyire volt képes a családja követni filmes nyelvének a kialakulását?
- A tipikus kérdés, hogy "rendben van, filmrendező leszel, de miből fogsz megélni?" sokszor elhangzott, de sohasem a családom részéről. Egyébként már a főiskolán minden készülő filmemet megmutattam anyámnak. Nagyon fontos a véleménye. Emlékszem, az egyiknél azt mondta, hogy szerinte ez nem jó, és el is mondta, mi nem tetszik benne. Miután másnapra kész kellett lennem vele, siettem a vágószobába, kivágtam belőle tíz percet, és úgy adtam le. Később megmutattam újra a mamámnak, aki csak annyit mondott: "Nem tudom, mit csináltál, de most jó."
- Talán nem véletlen, hogy nem mostani filmjének otthoni fogadtatásáról szólt, mivel annak egyes naturalisztikus jelenetei sokakat megbotránkoztattak. A film végső epizódjának főhőse kibelezi, majd kipreparálja, plasztinálja magát. Ami ezek szerint nyilván a mondanivaló értelmezését szolgálja. Segít megérteni Pálfi Györgyöt is?
- A filmben sok van a világlátásomból és a gondolkodásomból. De végső soron mi más lenne a filmkészítés, mint ugyanaz a folyamat, amelyen a főhős végigmegy, hogy a végén kiállítsa magát torzóként? Mi másról szólna, mint hogy az ember küzd az ellen, hogy elmúlik, és utána senki sem fogja tudni, hogyan gondolkodott? De ha engem maga a hibernálás vagy a plasztináció foglalkoztatna, akkor azt csinálnám, és nem filmeket.
LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN
