Elgondolkodtató vallási közeledésnek lehetünk tanúi ebben a kérdésben. A Vatikán nyilatkozatban jelentette ki a karikatúrák kapcsán, hogy a szólásszabadság "nem foglalhatja magában a hívők vallási érzéseinek megsértését", illetve "a nyugati kultúrának korlátoznia kell a szabadságot mint abszolút értéket" (Silvestrini bíboros). A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége - a fenti politikai okokat és a randalírozásokat egy szóval sem említve - nyilatkozatot adott ki, mely szerint "a szólásszabadságnak nem lehet része egyetlen embertársunk vagy egy közösség vallásos, hitbéli meggyőződésének vagy származásának megsértése". Az egyházi vezetők fejében fel sem merül, hogy a nem vallásos embereknek is lehet "érzékenységük". Őket is sértheti, ha a "halál kultúrájának" (II. János Pál) képviseletével vádolják meg, vagy bűnös ateistáknak gondolják és túlvilági kárhozattal fenyegetik őket. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bizonyos vallási tanítások önmagukban problémát jelentenének. Éppen ellenkezőleg! A vallások lényegi sajátosságai - ugyanakkor minden egyén elidegeníthetetlen jogai - közé tartozik a tőlük eltérő alapokon nyugvó világnézetek, morális rendszerek (vagy rendszertelenségek) radikális kritikája. Nincs is ezzel semmi baj egészen addig, amíg e sajátos nézetek politikai síkon is megjelenő és minden kritika fölött álló törekvésekké nem válnak. Innentől van dolgunk politikai és/vagy vallási "radikalizmussal", amely a lényegénél fogva ellentmond a világnézetileg semleges és demokratikus állam elvének. Ezt a szellemiséget képviseli például Veres Andrásnak, a katolikus püspöki kar titkárának harcias nyilatkozata, amelyben "keresztényellenes kisebbség uralmát" vizionálta az EU-ban, s ezt azzal az indoklással támasztotta alá, hogy a politikusok nem "a hit" szerint tevékenykednek. A pápa szerint "a szent dolgok tiszteletét jogi értékké kell tenni, szemben a korlátlan szólásszabadsággal". XVI. Benedek jelentette ki, hogy korunk fő problémája nem a "civilizációk összecsapása", hanem a szekularizmus szembenállása a vallási értékek képviselőivel. Az USA Hírszerző Közösségének Tanácsa által szponzorált legfrissebb jelentés e konfliktust a következő másfél évtized egyik legmeghatározóbb kérdésének tekinti. A Newsweek hírmagazin egyenesen új keresztes háborúról ír, és kimondja, hogy "a szekuláris Európában az Istenért való harcban közös ügyet találnak a konzervatív keresztények, a Vatikán és az iszlám militánsok".
Az antiszekularizációs tendencia tehát a vallási konfliktusok veszélyén túl paradox módon bizonyosfajta vallási egyetértés irányába is mutat. A vallási radikálisok szemében valóságos istenkáromlás, a megtestesült Gonosz műve a modern demokráciák azon tétele, amely ab ovo elutasítja valamiféle "objektív" - azaz szakrális - erkölcsi rend jogi és politikai elismerését és manifesztációját. A vallási "radikalizmus" megközelítésében a modernitáshoz szervesen kapcsolódó, a felvilágosodás óta elterjedt szekularizmus és az azt képviselő államok a káosz és a teljes morális szétesés állapotában vannak. A keresztény kultúrkörben a modern állameszme azon sajátossága jelent különösen nagy botránykövet, amely - Mark Juergensmeyer megfogalmazása szerint - "az egyház tekintélye mint az igazság és a társadalmi önazonosság alapja" helyett pozitivista alapra helyezi a politikai és jogi berendezkedést. E vallási irányzat képviselői "a szekuláris kormányokat majdhogynem transzcendens szenvedéllyel gyűlölik", és "olyan forradalmi változásokról álmodnak, amelyek eredményeképpen megalakulhatna valamiféle isteni rend azokon a romokon, amelyekre a legtöbb szekuláris társadalom egyébként modern, egalitáriánus demokráciaként tekint" - állapítja meg az USA-ban oktató tekintélyes tudós.
Az utóbbi hetekben e "forradalom" jelzésértékű felizzásának lehettünk tanúi. Tenni ellene a józan gondolkodású vallásos és nem vallásos emberek összefogásával, a gondolkodás szabadságát védelmezni hivatott szekuláris szabadságelveink határozott, következetes és elvszerű képviseletével lehet. Ha lehet.
BUDA PÉTER
(A szerző valláskutató)
