Tanösvény építés, madáretetők készítése, kerítésfestés, és számos módja van annak, hogy egy munkahelyi csapat jót tegyen, és közben jól is érezze magát – hangsúlyozta Pintér Antal, az
A cég több civil szervezettel, így például a Madártani Egyesülettel is, együttműködik annak érdekében, hogy profi, együttműködést ösztönző, csapat közérzetet javító, kreatív és karitatív csapatépítő programokat szervezzenek.
A programok egyáltalán nem nélkülözik a tréning elemeket – hívta fel a figyelmet Pintér Antal. Vagyis a csapaterősségek, gyengeségek felszínre hozása, az információáramlás javítása, a munkatársak közötti közvetlen kapcsolat mélyítése is játékkal "működik". Erre jó példa a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. nyolcvan szoftverfejlesztő munkatársa számára szervezett csapatépítő program.A szeptember 1-2-án Zalaszántón rendezett esemény középpontjában a tájrehabilitáció és a jótékonyság állt. Az apró településén illegális szeméttelepet számoltak fel, megmentve egy több mint száz éves zsidótemetőt, iskolásoknak számítógépeket szereltek össze, és az óvodában közlekedési parkot alakítottak ki, amelynek használatára meg is tanították a kicsiket. Ám nemcsak a feladatok végeredmény hozott sikert, hisz az Ad Sidera Outdoor Kft. profi szakemberei arról is gondoskodtak, hogy az elért részeredményeknek is örülhessenek a Knorr mérnökei. Meg kell találniuk a szemétlerakót, majd használatba kell venniük a munkához szükséges eszközöket, így egy bob cat-et, egy markológépet is. A számítógépek összeszereléséhez az interneten kellett információkat keresniük. A karitatív munka a játék révén még inkább összekovácsolta a mérnököket, hisz együtt kellett gondolkodniuk, problémát megoldaniuk, ötletelniük, és dolgozniuk a célok érdekében – húzta alá Pintér Antal.
Az eredmény egyébként látványos volt. Az iskola nyelvi laborjába felszerelt hat számítógép, az óvoda udvarán, az újdonsült kresz-parkban kerékpározó csöppségek látványa megérte a fáradtságot – mondta Dr. Palkovics László, a Knorr-Bremse magyarországi előfejlesztési igazgatója. A cég egyébként hat éve dolgozik együtt az Ad Sidera Outdoor Kft.-vel a Knorr csapatépítő programjain. Palkovics László a mostanit az egyik legsikeresebbnek nevezte.
Az esemény egyébként nemcsak karitatív tartalma miatt volt különleges, hanem mert webkamera közvetítette a csapatépítést, így élőben követhető volt a szemétlerakó felszámolása. A program képeit itt megtekintheti: http://www.adsidera.hu/nyiltprogramok/karitativcsapatepites/
Csapatépítő programok típusai
Off road kalandtúrák
1. Terepjárós Trophy
…a résztvevők 3-4 fős csapatokban elfoglalják helyüket terepjáróinkban, ettől kezdve „csak” magukra, illetve „halvérű sofőrjeinkre” számíthatnak. A nap célja egy változatos terepadottságokkal rendelkező útvonal konvojszerű „leküzdése”. A konvojt egy jól felszerelt terepjáró nyitja, illetve egy másik mentésért felelős terepjáró zárja. Az útvonal során a résztvevőknek alkalmuk adódik a Camel Trophyhoz hasonló hangulatot átélni, miközben számos, speciális szakaszon kell majd átautóznunk. Ezeken a kalandos szakaszokon különféle vezetéstechnikát igénylő, különböző nehézségű terepakadályok lesznek, ahol a tapasztalt instruktoraink segítségével és felügyeletével látványos terepakadályokat küzdünk majd le…
Javasolt időkeret: fél naptól két napig.
2. Quad Trophy
Kijelölt pályákon valamennyi mindenre elszánt kalandor „tesztkörök” során kipróbálhatja a négykerekű terepmotorok képességeit, helyi terepviszonyok függvényében, instruktorok felügyelete alatt. Néhány bemelegítő kör után nehezebb terepviszonyok között folytatódik az élményprogram… A már felkészült csapattal konvojban haladva, végigmotorozunk egy kihívásokkal teli erdei útvonalon. A túrát „sokat megélt” instruktorok vezetik, illetve felügyelik majd. Az élményekben gazdag program során lesz alkalmunk próbára tenni saját, illetve quad-motorjaink képességeit, miközben átéljük talán életünk legnagyobb kalandját…
Javasolt időkeret: 3-6 óra.
Játékos vetélkedők
Vezetéstechnikai vetélkedő
Játékos vezetéstechnikai vetélkedőnk során lehetőséget kínálunk a résztvevők számára, hogy saját tapasztalatot szerezzenek terepjáróink kiváló képességeiről, különböző ügyességi pályákon haladva. Továbbá nem hétköznapi élményt szerezhetnek quad motorok nyergében, száguldozhatnak cross autóinkkal, szlalomozhatnak a mozgékony Bobcat homlokrakódóval, és ha mindez nem elég, erős traktorral győzhetnek le döbbenetes terepakadályokat… A résztvevőkben élő versenyszellem, a különleges élmények sokasága, meg egy csipetnyi bátorság jellemzi a programot.
Javasolt időkeret: 3 óra – 1 nap.
Céges sportnapok, azaz „Tréfás Olimpia”
Sportoljunk, egy kicsit másképpen…! De hogyan is? Játszva, nevetve, tegyük próbára magunkat és csapattársainkat! A Tréfás Olimpia keretében a résztvevők különböző sportágakat próbálhatnak ki, különös sporteszközökkel találkozhatnak, megismerhetnek furcsábbnál furcsább játékszabályokat, miközben egyedi mezekbe felsorakozva beneveznek a mindent eldöntő vetélkedőbe. A nagy létszámú csapatoknak alkalmuk adódik gigászi katapultokkal kosárra lőni, bicajok nyergében megmérettetni magukat, vagy akár bekötött szemmel, navigátorok segítségével focizni…
Javasolt időkeret: 3 óra – 5 óra.
Team Adventure Trophy
Az izgalmas fél- vagy egynapos program során a csoportot kisebb csapatokra osztjuk, akik forgószínpadszerűen haladnak végig a Team Adventure Trophy állomásain. A feladatok során – többek között - át kell haladnunk egy „mérges liánrendszeren”, megszerezhetjük „Szt. Grál kelyhét” vagy akár a fakorszakbeli Flinstone-család járműveit tesztelhetjük, végül előkerülhetnek gigászi hajítógépeink is… A Team Adventure Trophy próbára teszi a csapat kreatív problémamegoldó képességét, időnyomás alatt gyors döntéshozatalra sarkall és a végrehajtás során mindenki ügyességére, részvételére szükség van.
Javasolt időkeret: 3 óra – 1 nap.
Stratégiai játékok
Merészen 4 keréken
A résztvevők 4 fős csapatokban elfoglalják helyüket a terepjárókban, ettől kezdve „csak” magukra, illetve a rádióösszeköttetésben lévő társaikra számíthatnak. Az esetenként extrém helyzeteket és meglepetéseket tartogató terepen elhelyezett koordináták begyűjtésében a GPS navigációs berendezés segíthet, az optimális stratégia kialakítása és végrehajtása azonban igazi kihívás! A nyertes csapatnak minél több ellenőrzőpontot, koordinátát kell megtalálnia, valamint helyesen meg is kell oldania a különböző ügyességet, kreativitást, esetenként bátorságot igénylő feladatokat. A terep elakadásra késztethet egyes csapatokat, de a folyamatos autók közti rádióösszeköttetés lehetővé teszi a segélykérést.
Javasolt időkeret: 3 óra – 1 nap.
A rejtélyes kincs nyomában
A résztvevők egy különleges küldetésben vesznek részt: Bizton tudjuk, hogy a területen tulajdonosa egykoron egy értékekkel teli kincsesládát rejtett el, melynek megtalálásához igen változatos és gazdag eszköztár áll rendelkezésre: terepjárók, hegyi kerékpárok, adó-vevők, GPS-ek, stb. A szervezés azonban a csapat feladata. A különböző egységek egymás között rádiókkal kommunikálhatnak, majd találkozási pontokat egyeztetnek, ahol a kutatómunka eredményeiről tapasztalatot cserélhetnek, miközben lehetőségük adódik mindenkinek valamennyi kaland átélésére. A kalandos, embert és technikát próbára tevő kutatás eredményeképp feltárul a rejtély, előkerül a kincs…
Javasolt időkeret: félnap – 2 nap.
Outdoor staféta
6-10 fős csapatoknak különböző állomáson elhelyezett feladatot kell végrehajtania. 20-50 perc alatt leküzdendő, fizikai erőnlétet kismértékben, valamint kreativitást, együttműködést és hatékony kommunikációt igénylő gyakorlatokat jelent ez, melyek teljesítéséhez a csapatok döntéshozatali képességére, prioritások felállítására van szükség, a minél jobb eredmény eléréséhez pedig közös stratégiát kell felállítaniuk. 2-2 csapat egy egységet (testvércsapatot) képez, akiknek egymással együtt kell működniük a feladatok megoldása érdekében, az egységek pedig a helyezésekért és a díjakért versenyeznek egymással. Az állomáshelyek mintegy 25 km2-es területén kerülnek kiépítésre. A program extrém időjárási viszonyok között is megrendezhető (esőben, hóban, fagyban, stb.). Létszám: min. 40- max. 150 fő
Javasolt időkeret: 1 nap.
Kutatóexpedíciók
Ezen programjaink gerincét egy kerettörténet adja. A résztvevők a történet szálait felgöngyölítve sodródnak egyik kalandból a másikba, bizonyíthatják ügyességüket, kreativitásukat, szervező-, és problémamegoldó képességüket.
H.H. Aiken rejtély
A történet, - és a kaland – már a program előtt néhány nappal egy titokzatos e-maillel elindul. Az ügyfél választása szerint terepjárós, quad motoros és kerékpáros élmények, feladatok várnak a résztvevőkre, miközben lépésről-lépésre göngyölítik fel H.H.Aiken naplójának rejtélyét…
Javasolt időkeret: 1-3 nap.
A sivatagi vihar felderítői – mentőexpedíció
Stratégiai játékunk résztvevőit különböző ismeretlen helyeken a „sorsukra hagyunk”. Feladatuk az erdőben szétszóródott létfontosságú eszközök, anyagok, kellékek elszállítása, „sebesültek” biztonságba helyezése, egymás közötti kommunikáció megszervezése, a rendelkezésre álló raktárkészlet – adóvevők, GPS-ek, térképek, iránytűk, speciális hegyi kerékpárok, quad motorok, és „némileg hiányos” terepjárók - segítségével. A gyűjtőakció alatt néhol egy-egy rejtélyes térképdarabka bukkan fel, melyeket összeillesztve jelentős információk birtokába juthatunk, a csapategyesítés helyszínének kódolt meghatározására bukkanunk…
Javasolt időkeret: félnap – 1 nap.
A Szervezet emberei
A programra induló csapat gyanútlanul gyülekezik az autóparkolóban… Beszélgetnek, viccelődnek, a rájuk váró élményeket latolgatják… Alig hogy elfoglalják helyüket a kocsikban, egy titokzatos, riadt tekintetű, ballonkabátos, kalapos férfi halad el mellettük sietős léptekkel… körbepillant, nem követik-e. Egy CD-t csúsztat be észrevétlenül az egyik autó ablakán egy telefonszámmal… Könyörög, hogy ne buktassák le, segítsenek neki. Továbbsiet, szaporázza lépteit… A cselekmény innen kezdve felgyorsul: A csapat feladata az elkövetkező nap során a CD, valamint a továbbiakban begyűjtésre váró leírások, rajzok biztonságos eljuttatása a titkos rejtekhelyre. A máskor oly békés, egyedülálló természeti szépségekkel bővelkedő erdő számos titkot rejt…
Javasolt időkeret: 1-3 nap.
Kreatív játékok (indoor / outdoor)
„Határtalan építészek”
A mindenre elszánt konstruktőröket 5-6 brigádra osztjuk, majd közös identitásuk és összetartozásuk első jeleként nevet választanak maguknak. Ezután a „Főkonstruktőr” ismerteti a nagyszabású terv részleteit… A projekt sikeres megvalósításához minden brigád, vezetőt választ, aki koordinálja saját részlege munkáját, és a többi munkacsoport vezetőjével kapcsolatot tart. A siker nélkülözhetetlen velejárója a marketinges, minden brigádból valakinek be kell tölteni ezt a megtisztelő posztot. Ő felel majd a közös design-ért, feladata lesz majd a teljes munkafolyamat bemutatása, illetve az elkészült termék piaci bevezetésének megszervezése... A többi brigádtagra nem kisebb feladat hárul, mint a kivitelezés, mely alapján egy gigászi busz, expedíciós terepjáró vagy akár kastély épül majd…
Javasolt időkeret: 3 óra.
Filmfesztivál
A csoportot több filmes Teamre, - stábra osztjuk, melyek mindannyian egy szappanopera, tényfeltáró riport, musical, stb. címét, kezdetét kapják meg. A csapatok feladata ezen alkotások „elkészítése”: Videokamerákkal felfegyverkezve maguk írják a történetet, játsszák a főszerepeket, és maguk veszik filmre a jeleneteket. Ezen túlmenően minden csapat dokumentálja saját tevékenységét: elkészül a werkfilm. A program záróakkordjaként bemutatják filmjeiket, melyet a szigorú zsűri értékel, pontoz és nem utolsó sorban díjakkal jutalmaz.
Javasolt időkeret: 5 óra – 1 nap.
Színházi előadás
A meghirdetett időpontban felgördül a függöny, kigyúlnak a fények és elkezdődik az előadás… Addig azonban a csapat előtt még tengernyi feladat áll: Megírják a szövegkönyvet, megtervezik és elkészítik a díszleteket, jelmezeket, megtanulják a szövegeket. Az előadás sikerét profi stáb támogatja, a kulcs azonban mégis a kreativitás és együtt játszás.
Javasolt időkeret: félnap – 1 nap.
Csúcsra fel…
Mont Blanc expedíció / Franciaország
Ki ne álmodozott volna arról, hogy egyszer feljusson a Mont Blanc csúcsára, az Alpok legmagasabb pontjára, mintegy 4808 m magasságba? Most itt az alkalom, hogy kipróbáljuk önmagunkat, felmérjük kitartásunkat, természetes környezetben lássuk társunkat, és persze saját magunkat, megismerjük a hegyek és a hó birodalmát, megküzdjünk az elemekkel, és ha az időjárás kegyes, átéljük a valódi csúcsérzést! Viszontagságos utunk során meglátogatjuk Chamonix-t, a hegymászók városát, elsajátítjuk a hegymászás alapfogásait, kötéltechnikáit, megismerkedünk a jégcsákány és hágóvas használatával, melyek ismerete elengedhetetlen továbbjutásunkhoz. Az expedíciót a résztvevők „vezetik”, a feladatok megosztásával, túraterv elkészítésével profi hegymászóink, és a tökéletes biztonságtechnikai felszerelések segítségével.
Javasolt időkeret: 7-9 nap.
Grossglockner expedíció / Ausztria
A Gross Glocknert Ausztria tetejének nevezik, 3798 méteres csúcsának megközelítésével az ország legmagasabb pontjára kerülünk, mely pontig "rögös", ám mégis fantasztikus út vezet. Túránk során, menedékházról menedékházra vándorolunk, a napfelkelte már gyakran útközben ér bennünket, így rendkívüli látványban lesz részünk. Gyalogolunk gleccseren, megtanuljuk használni a hágóvasat és a jégcsákányt, igyekszünk akklimatizálódni, hogy elkerüljük a hegyi betegségeket és gyakran csupán kötéltechnikánk segítségével lehetséges az előrejutás. Mindez idő alatt olyan panoráma vesz körül bennünket, mely garantáltan kárpótol fáradozásainkért, nem beszélve a "csúcsérzésről". Itt mindenki az expedíció aktív részese lehet, a feladatok kiosztásával a túra közös megtervezésével, profi hegymászóink és a biztonságtechnikai eszközök segítségével eddigi életünk legnagyobb kihívásának felelhetünk meg és a közös cél és élmények következtében azt érezzük, hogy mi, akkor, ott, közösen, valami egészen különlegest vittünk véghez!
Javasolt időkeret: 5-6 nap.
Forrás: http://outdoor.adsidera.hu/