"Szegényebbek és rosszabb körülmények között élnek a romák, mint eddig gondoltuk" - összegezte a szociológusok véleményét a Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági napilap. A legsúlyosabb felismerés, hogy ez a mintegy 80 ezer roma ember külső segítség nélkül képtelen kitörni a gettókból és a saját lábára állni. A gettólakók minden ellenállás nélkül hagyják magukat kifosztani az uzsorásoktól, s nem érdekli őket, hogy járnak-e az iskolába a gyerekeik, vagy sem, s az sem, hogy a fiatal cigánylányok egyetlen foglalkozása, megélhetési lehetősége az olcsó pénzért adott szex. Bizonyított tény, hogy a csehországi romagettók igen gyakran a városok és falvak vezetésének döntése következtében jönnek létre, miután azok egy helyre költöztetik a problémás lakosaikat.
A példa nélküli széleskörű szociológiai felmérés tíz hónapig tartott, s a szakemberek csoportjai 170 csehországi városban és faluban összesen 310 gettónak minősíthető lakóhelyeket találtak. Néhány lerombolódott tömbházakból állt, másutt néhány nehezen besorolható lakóházból, fabarakkból vagy elhagyott volt gazdasági épületekből, amelyeket a romák elfoglaltak.
"Az ország északi részén szinte minden nagyobb város szélén megtalálható a roma gettó" - olvasható a jelentésben. Prága környékén is több gettó található. Korábban a témával foglalkozó szociológusok is legfeljebb néhány tucat gettóról beszéltek, most pedig kiderült, hogy több mint háromszáz ilyen település van.
"A gettók és a gettólakók magas száma minket is komolyan meglepett" - jelentette ki Czeslaw Walek, a kormány romaügyi bizottságának titkára. Az utóbbi évek tendenciája, hogy a falvakban ezek a települések fokozatosan elhalnak, de a városokban növekednek. A gettók lakói között egyre több a szlovákiai roma, akik rokonaik után költöztek ki Csehországba sorsuk jobbra fordulását remélve.
A gettók döntő része az utóbbi tíz évben jött létre. "Nagy szerepet játszott ebben a lakóházak privatizációja, és a vagyoni kárpótlás, az, hogy a többségi lakosság - amelynek anyagi helyzete javul - egyre kevésbé kíván közösködni a romákkal. Nem igen látok lehetőséget arra, hogy ezt a folyamatot megállítsuk" - jegyezte meg Ivan Gabal, szociológus. Bizonyos lehetőséget abban lát, hogy Prága erre a célra pénzt és támogatást kap az Európai Uniótól. A cseh kormány már bejelentette, hogy megpróbálja a pénzeket megszerezni. A munkaügyi és népjóléti minisztérium azt állítja, hogy ennek következtében 2008-2013 között mintegy kétmilliárd koronát fordít a gettók felszámolására és a romák megsegítésére.
"Még a legkedvezőbb esetben is legalább 30-40 évre lesz szükség a probléma felszámolásához" - vélekedett Gabal. Megjegyezte: a kormányzatnak még nincsenek konkrét tervei a gondok megoldására, s nagy kérdés az, hogyan fogadják majd az elképzeléseket maguk a romák.