Egy német orvos 2001 novemberében jelezte a Bizottságnak, hogy országa nem alkalmazza megfelelően a munkaidőre vonatkozó direktívát, mert az ügyeleti időt nem ismerik el munkaidőnek. Szerinte a német gyakorlat miatt az orvosok túl sokat dolgoznak, ez pedig veszélybe sodorja mind a munkavállaló egészségügyi alkalmazottak, mind pedig a páciensek egészségét.
Az új direktíva, amely 2004 augusztusában lépett életbe, nem hozott semmi újdonságot az ügyeletben eltöltött idő elszámolása tekintetében, vagyis ezt az időszakot továbbra is munkában eltöltött időnek kell tekinteni.
A panasztevő végül az Európai Ombudsmanhoz fordult. Nikiforosz Diamandurosz megvizsgálta az ügyet és arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság slendrián módon kezelte a panaszt. Az ombudsman a múlt héten azt javasolta a Bizottságnak, hogy minél hamarabb foglalkozzon a panasszal, s december 15-ig adott erre határidőt Brüsszelnek.
Korábban német orvosok hasonló ügyében már állást kellett foglalnia az Európai Bíróságnak: egy szeptemberben kihirdetett ítélet szerint az ügyeletben eltöltött időt teljes egészében munkaidőnek kell tekinteni, és ennek megfelelően kell megfizetni.
Németországban nem minősül munkaidőnek az ügyeleti idő?
A német kórházakban, klinikákon az orvosok ügyeleti idejét nem számolják el munkaidőként. A direktíva kiváltotta az Európai Ombudsman fellépését - írja az euractiv.hu.
„Ezt tanítani fogják” – Török Gábor arról, hogy egyszerre lépett az ügyészség Magyar, Hankó és Seszták ügyében
Baka András nem vonja vissza Szathmáry Zoltán jelölését
A KNYF megerősítette: a legfőbbügyész-jelölt testvére is az aranykonvojügy egyik gyanúsítottja
Magyar Péter elmondta, milyen jelöltet szeretne Szathmáry helyett legfőbb ügyésznek
A manipulált orosz választást megnyerhette Putyin, de más sikerekkel nem dicsekedhet
Lesznek ügyek, ahol el fogunk jutni a főnökig – hét fontos részlet Unger Anna interjújából
Varga Mihály főtanácsadója: Az, hogy nem volt gazdasági növekedés, nem véletlen szerencsétlenség volt
A jegybank is elindul az eurózóna felé, csökkenti az inflációs célt
A Mi Hazánk Médiatanácsba most megszavazott tagja pár napon belül lemondhat a tisztségéről
Újra kinyitott a Terror Háza, Schmidt Mária szerint megalázó tábla fogadja a látogatókat
Dubajból intézkedett Matolcsy Ádám az MBH-részvények visszavételéről
Bill, a nemzetegyesítő
Sükösd Miklós nekrológja.
Rogánék médiaköltései nélkül milliárdos veszteséget termelt volna 2020-2024 között a Mediaworks és a TV2 is
A legolvasottabb kormánykritikus portálokon egyáltalán nem is hirdettek.