81 milliárd forintnyi idei évre számított költségvetési bevételből 50 milliárdról mondana le a Fidesz, ha teljesítené azt az ígéretét, hogy kormányra kerülése esetén eltörli az 1600 köbcentiméter hengerűrtartalom alatti autókat terhelő regisztrációs adót. A 2005-ben értékesített, nem egészen 230 ezer új és importált használt gépkocsi 80 százaléka tartozott ebbe a kategóriába, és a büdzsé összesen 68 milliárd forinthoz jutott a regisztrációs adóból. A kormány vállalhatatlannak és igazságtalannak tartaná a többmilliós autók adómentességét, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületénél viszont felhívták a figyelmet, hogy a fellendülő kereslet miatt a forgalmiadó-bevételek részben ellentételeznék az állami büdzsé veszteségét. A kormány mindenesetre a behajtásra helyezi a hangsúlyt, mert bár a tervezett március 1-jei indulás késik, de néhány nappal később az okmányirodák állítólag már képesek lesznek ellenőrizni, hogy az autójukat forgalomba helyező tulajdonosok valóban lerótták-e a regisztrációs adót a vámhivatalban. Az adónem két évvel ezelőtti bevezetése óta egyre többen hamis vámpecséttel bélyegezték le a befizetésről szóló igazolást. Az okmányhivatali dokumentumok alapján a vámosok visszamenőleg is megkezdték az adófizetés ellenőrzését.
Vita az autóadóról
81 milliárd forintnyi idei évre számított költségvetési bevételből 50 milliárdról mondana le a Fidesz, ha teljesítené...
Egy nyomozás leállt, egy még folyik a Covid-tesztek milliárdos biznisze után felszívódott cégek ügyében
Szuverenitásvédőből vállalkozó lett Lánczi Tamás
Tiszások lakják be Orbánék uniós fellegvárát
A Brüsszeli Magyar Ház egyfajta vízválasztó is lehet Magyar Péterék számára.