Megfúrták

A bukaresti kormány összeomlásához is vezethet az ország egyik leggazdagabb üzletembere, Dinu Patriciu esetleges letartóztatása,illetve a főként az olajiparban érdekelt cégbirodalma elleni nyomozás.

  • unknown

Pártfúzió vagy Patriciu feje - ezt az üzenetet hámozták ki a koalíciós tag Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői abból, hogy Románia második legjelentősebb magánvállalata, a The Rompetrol Group (TRG) részvénytársaság dossziéiban adócsalás miatt kutakodó ügyészségi nyomozók mindenképpen el akarják érni a többségi tulajdonos Dinu Patriciu letartóztatását. Kiszivárgott hírek szerint az üzletember lakat alá helyezését eredetileg a PNL-vezérkar múlt pénteki ülésének napjára időzítették, ott kellett volna előkészíteni ugyanis a párt fúzióját a koalíciós partner Demokrata Párttal (PD). Az ősliberálisok azonban hallani sem akartak a két párt által a 2004-es általános választásokra létrehozott DA Szövetség ilyen formában való elmélyítéséről, amivel lényegében beolvadnának a demokraták soraiba.



A kezdeményezés nem mástól, mint a PD egykori frontemberétől, Traian Basescu jelenlegi államfőtől ered. A liberálisok egyelőre elhalasztották a döntést, lapzártánkkor Patriciu még szabadlábon volt, ám a letartóztatásától félő TRG-alkalmazottak a főnökükkel való szolidaritás jeleként már fehér karszalagot viseltek. A PNL vezetői pedig - akik kezdik megelégelni Basescu sorozatos politikai zsarolásait és a liberális Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök elleni hadjáratot - készek felrúgni akár a koalíciós egyezményt is a párt fő finanszírozójának számító Patriciu védelmében.



Nem ez az első támadás Patriciu ellen: tavaly májusban egyszer már őrizetbe vették, ám akkor egy ügyrendi gikszer miatt szabadlábra kellett helyezni. Az üzletember dühében beadvánnyal fordult a Világbank mellett működő, befektetési vitákkal foglalkozó washingtoni választott bírósághoz (ICSID), amelyben kifejti, hogy az ellene folyó vizsgálat által a cégének okozott veszteségért egymilliárd dollárnyi kártérítést követel a román államtól.



A TRG-részvények ára a múlt héten egyetlen kereskedési nap alatt 14,5 százalékkal zuhant a Bukaresti Értéktőzsdén, pénteken aztán a nyomozás miatt le is kellett állítani a velük való kereskedést. A TRG százszázalékos tulajdonosa, a - Patriciu 80 és az amerikai Philip Stephenson üzletember által 20 százalékban birtokolt, Svájcban bejegyzett - Rompetrol Holding részvénytáraság 2,34 milliárd dolláros forgalommal és 164 millió dollár adózás előtti nyereséggel zárta a tavalyi évet. A kőlaj- és gázkitermeléssel, -finomítással, benzinkutakkal, kereskedelemmel, szállítással foglalkozó Rompetrol évi 730 millió dollárnak megfelelő lej befizetésével az állami bevételek 6 százalékát adja, forgalma pedig Románia hazai összterméke (GDP) 5 százalékának felel meg. A nyolcezer főt alkalmazó TRG tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy decemberben megvásárolta a francia Dyneff üzemanyag-forgalmazó céget és annak 226 benzinkútját. Rontott ugyanakkor a Rompetrol megítélésén, hogy az iraki olajért élelmiszert programban is érdekelt Patriciu nemrég elismerte: teheráni megbízottja megvesztegetési botrányba keveredett.



Bár a jelenlegi nyomozás nem firtatja a Nicolae Ceausescu döntése alapján 1974-ben a külföldi kőolajüzletekre létrehozott Rompetrol privatizációjának máig tisztázatlan kérdőjeleit, a Patriciu elleni korábbi vádpontok között szerepel egy líbiai államadósság kétes megvétele és egy tőzsdei manipuláció is. Patriciu néhány éve 85 millió dollárért megvásárolta a román pénzügyminisztériumtól Tripoli Bukaresttel szembeni adósságát, amely még a szocialista Rompetrol által végzett fúrásokból, berendezések szállításából származott. A pénzt állítólag sikerült is bevasalnia, ám az összeg sorsa attól kezdve követhetetlenné vált Patriciu cégeinek könyvelésében.



Súlyos politikai következményekkel járhat, ha bebizonyosodik a legjelentősebb román titkosszolgálat (SRI) által is jelzett tőzsdei manipuláció. Patriciu - belső céginformációk birtokában - 2004. április 6-án több jó ismerősének is jelezte: a másnapi nyitáskor érdemes nagy mennyiségű Rompetrol-részvényt venni. A kihallgatottak között van Tariceanu miniszterelnök és felesége, Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor, Sorin Rosca Stanescu, a Ziua című napilap igazgatója, Sorin Pantis egykori távközlési miniszter és tucatnyi más politikus. A jelzett napon mindannyian a piaci ár harmadára esett árfolyamon vettek Rompetrol-papírokat, amin aztán nagy nyereséggel adtak túl.



A szervezett bűnözés elleni hivatal most minden érintettől bekérte bankszámláinak kivonatát 2001-ig visszamenően. „A Rompetrol-ügynek van politikai töltete - mondta a HVG kérdésére Verestóy Attila -, de ha történt is törvénysértés, ezt majd kideríti az igazságszolgáltatás. Hosszú évek óta aktív játékosa vagyok a tőzsdének - tette hozzá a szenátor -, a vizsgált részvényvásárlási eset szokványos ügylet volt, a papírok ellenértékét időben befizettem, ezt leellenőrizték, és nem is kellett újabb kihallgatásra mennem." Ilie Botos főügyész bejelentette: vizsgálják, hogy szerepet játszott-e az ügyben Paul-Gabriel Miclau, a tőkepiaci felügyelet alelnöke, valamint az ugyanott vezetőségi tag Erős Viktor. Bukaresti politikai körökben attól tartanak, hogy a botrány a koalíció összeomlásához, akár előrehozott választásokhoz is vezethet, ami negatívan hatna Románia 2007-re várt uniós csatlakozására.



IRHÁZI JÁNOS / ARAD

Hozzászólások