April Foley, a CEU Business School Vezetői párbeszéd című kurzusának keretén belül tartott beszédében hangsúlyozta: a jó vezető legfontosabb tulajdonsága, hogy képes motiválni munkatársait, és képes profitálni az üzleti környezet változásaiból. Bizonyított tény, hogy azok a vállalatok, melyek felső vezetésében az átlagosnál nagyobb arányban találhatók meg nők, jobban teljesítenek más cégeknél. A nők részvétele az üzleti élet csúcsán tehát nem valamiféle feminista ügy, hanem a gazdaság alapvető érdeke - szögezte le előadásában April Foley.
Magyarországnak számos kiemelkedően tehetséges női vezetője van – mondta April Foley, akinek nagykövetként személyes célja, hogy egyre inkább bevonja a nőtársadalmat a cégvezetésbe. Ennek érdekében tárgyalásokat folytat egyes nagyvállalatokkal, hogy miként vállalhatnának a nők nagyobb szerepet a cégek irányításában. Foley szerint mind a magyar közvélemény, mind az üzleti élet fogékony a témára, a törvényi kereteket azonban néhány ponton érdemes lenne a megváltozott társadalmi igények szerint átalakítani.
Nyugat-Európára jellemző trend, hogy a nők karrierépítésével és magasabb pozíciókba kerülésével párhuzamosan a születések száma jelentősen csökken. A nagykövet asszony elmondta, hogy az Egyesült Államokban a magas színvonalú szolgáltató szektor (bejárónői rendszer, bébiszitterek) részben képes ellensúlyozni a kedvezőtlen tendenciát, mert leveszi a nők válláról a háztartással kapcsolatos terhek egy részét. Így könnyebbé válik a karrier és a valódi családi élet összeegyeztetése is. Foley szerint az állam alapvető érdeke, hogy egyes szolgáltatásokat (pl. bölcsőde, óvoda) központilag támogasson, mert az állami kiadás sokszorosan megtérül a nők korábbi visszatérésével a munkaerőpiacra.
April H. Foley, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete széles körű tapasztalatokat szerzett a felsőszintű vállalatvezetés területén. Legutóbb az amerikai Export-Import Bank első számú alelnöke, korábban a bank igazgatótanácsának tagja volt. Tizenhét évig a PepsiCo felsővezetőjeként működött olyan területeken, mint a stratégiai tervezés, pénzügyi menedzsment, valamint a vállalatfelvásárlás és összevonás.
Női felsővezetőkkel növelhető a cég hatékonysága
A női tulajdonságok érvényesülése a vállalatvezetés csúcsán a teljes gazdasági szférára jótékony hatású – derült ki April Foley, az USA magyarországi nagykövetének előadásából.
Feljelentést tettek Fürcht Pál volt főügyész állítása miatt, amely szerint az ügyészségen megmondták, ki ellen lehet nyomozni
Nyilvánvaló kamu szövetkezet kínál befektetésgyanús ajánlatokat, mégsem nyomoz a rendőrség
Nem attól fog javulni az ügyészség megítélése, hogy egyszerre kérte ki a fideszes miniszterek és Magyar Péter mentelmi jogát
Visszautasítja a miniszterelnök vádjait az ügyészség
Megvan a kormányváltás utáni első nagyköveti kinevezés
Huszonnyolc nagykövet visszahívása után időszerű volt.
Elszállt a 2Rule, már csak a Felcsút hordja Mészáros Lőrinc sportmárkájának mezeit
Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki a Simor-ügy miatt
12 milliárd forintot költött a Honvédelmi Minisztérium korábbi vezetése egy angol céggel kötött tanácsadói szerződésre
Reuters: A Wizzair Európa legpechesebb légitársasága
Közveszéllyel fenyegető gyerek miatt nem szállt fel a Wizz Air járata Ferihegyen
Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj
Marabu Féknyúz: A kormány ellensúlya
Lehet, hogy a férfiaknál kell keresni az ismétlődő vetélés magyarázatát
Zelenszkij: Biztos vagyok benne, hogy Trump segít befejezni a háborút a tél beállta előtt
Trump úgy döntött, átnevezi a mesterséges intelligenciát
Kukacos alma kocsi, Mohu-verda, Gru-mobil – ilyen volt az idei Red Bull Ládaderbi
A versenyzőkkel és a zsűritagokkal beszélgettünk a nem hétköznapi derbiről.
Orbán Balázs lemondott a magyar parlamenti mandátumáról
Továbbra sem tudni, ki veszi át a helyét.