Felvételizők Napja az ELTÉ-n

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai és Természettudományi Kara 2007. április 28-án kilenc órai kezdettel újra megrendezi a tavaly nagy népszerűségnek örvendő Felvételizők Napját, az egyetem lágymányosi kampuszán.

  • MTI

Tavaly több mint 300 jelentkező tette próbára tudását és írt próbaérettségi feladatsort a rendezvényen, ahol az érdeklődők idén is megismerkedhetnek a felvételi eljárás legfontosabb határideivel, a pontszámítási módszerekkel, alapszakainkon belül választható szakirányokkal, lehetőségekkel, valamint részt vehetnek múzeum - és laborlátogatáson. A Felvételizők Napján az érdeklődők lehetőséget kapnak rá, hogy tanácsadókhoz forduljanak fölmerülő kérdéseikkel.



A rendezvényhez próbaérettségi lehetőség kapcsolódik, emelt szinten biológia, fizika, földrajz, kémia és matematika tárgyakból. A feladatsorokat az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány előkészítő tanfolyamának tanárai az érettségi követelményrendszerének és az emelt szintű vizsgaleírásban található szabályoknak megfelelően állítják össze. A kijavított dolgozatokat postai úton küldik az érettségizőknek.

Bővebb információk a http://alapitvany.elte.hu. oldalon.

Hozzászólások