"Kanada várja a magyar szakképzett munkaerőt, például a kőolajiparban, de tulajdonképpen mindenki el tud helyezkedni, akinek jó szakmája van" - jelentette ki Merényi Miklós. A szakállamtitkár a Sólyom László államfővel utazó üzletember-delegáció tagjaként nyilatkozott. Kiemelte: Kanada Alberta szövetségi tartományában óriási tőke halmozódott fel, amely keresi a helyét, a jó befektetési lehetőségeket. Magyarországon már jelen vannak kanadai cégek, ezek mind fejlődni akarnak, és rábeszélik a többi céget is, hogy jöjjenek hazánkba - mutatott rá. Mint elmondta, a kormány szeretné, ha a biotechnológiában, a logisztikában, az informatikai iparban jönnének a kanadai befektetők Magyarországra.
Elmondta, hogy Magyarország és Kanada kereskedelmi forgalma viszonylag kicsi, 250-300 millió dollárnyi, de a kanadai befektetések értéke Magyarországon meghaladja a kétmilliárd dollárt. A calgaryi városházán Sólyom László is beszédet mondott.
Az államtitkár szerint Kanada várja a magyar szakképzett munkaerőt
Kanada várja a magyar szakképzett munkaerőt - mondta Merényi Miklós, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára pénteken újságíróknak, miután a calgaryi városházán előadást tartott Magyarország gazdasági helyzetéről, befektetési szándékairól.