Közkiképzés

Az orvosok egy része már hetek óta próbál alkalmazkodni a törvényi követelményekhez, s olcsóbb szerekre cseréli az...

  • unknown

Az orvosok egy része már hetek óta próbál alkalmazkodni a törvényi követelményekhez, s olcsóbb szerekre cseréli az eddig felírt orvosságokat, még akkor is, ha tudja, a patikában nem lesz belőle. Alighanem jó néhány beteg most nem érti: korábban vajon azért szedetett vele a doki drágább készítményt, mert orvosi meggyőződése szerint az volt számára az ideális, vagy esetleg csak azért, mert anyagi érdekeltsége fűződött hozzá. Vannak persze doktorok, akik kivárnak, hiszen még nem született meg az a végrehajtási rendelet, amely meghatározná, milyen kritériumok alapján ellenőrizné az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a receptírást. Horváth Ágnes, az egészségügyi tárca államtitkára a HVG kérdésére elmondta: szerencsés esetben heteken belül elkészülhet a végrehajtási rendelet, amely a szakmai protokollokban foglalt gyógyszerrendelést tenné etalonná, az ettől való jelentős és gyakori eltérést viszont szankcionálná. Az államtitkár szerint az nem jelent gondot, hogy a gyógyszertörvény szerint negyedévente változó gyógyszerárlista miatt elméletileg ugyanilyen sűrűséggel kell majd a betegeknek újabb és újabb készítményt felírni. "Ezek hatóanyagukat tekintve egyenértékű szerek, így helyettesítésük nem okozhat problémát. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a kezdeti átrendeződés után hektikus változásokra kellene számítani, hiszen nehéz lesz a versenyben leszorított árú gyógyszerek alá kínálni" - hangzik az államtitkár optimista vélekedése.

A gyors változásra azonban a betegek sincsenek felkészülve. Egy néhány évvel ezelőtt készült OEP-felmérésből az derült ki, hogy a megkérdezettek 85 százaléka nem is hallott arról, hogy az orvosságok helyettesíthetők. A minisztérium most nem csupán a doktorokat igyekszik a páciensek és a társadalombiztosítás zsebét kímélő receptírásra rábírni, hanem az internetes portálokon hozzáférhetővé tett információkkal a betegek képzését is magára vállalja.

Hozzászólások