Bérbékesség

Nehezebb szembenézni a hajléktalanokkal ott, ahol a város lakói akár név szerint is ismerhetik őket, ezért helyzetük megoldásának is nagyobb elszántsággal veselkednek neki az önkormányzatok vagy az aktivisták.

  • unknown

A sárospataki vasútállomáson ismerősként üdvözli az utasokat a jegypénztár mellett ácsorgó, rongyos öltözetű kéregető. A vonattal utazók tavaly november óta arra kényszerülnek, hogy megosszák a váróterem melegét a helyi otthontalanokkal. A közös légtér számos kisebb konfliktus forrása volt már, a várakozóknak pedig nemrégiben egy sokkoló élményben is részük volt, amikor az egyik, földön fekvő férfiről kiderült, hogy halott. A 14 500 lakosú kisvárosban napokon át arról beszéltek, hogy megfagyott, és a pletyka még azt követően is tartotta magát, hogy a boncolás szívelégtelenséget állapított meg. Az elhunytat többen ismerték, hiszen a hajléktalanok nem is oly régen még átlagos helyi lakosnak számítottak, csak egy rosszul sikerült válás, az italozás vagy más okok miatt kisiklott az életük.

"Az önkormányzatnak nincs pénze hajléktalanszállót vagy nappali melegedőt létesíteni az effajta intézményekre vonatkozó szigorú előírások miatt, arra azonban akadt forrás, hogy a téli időszakra havi 60 ezer forintért bérbe vegyen egy családi házat" - ismerteti a tavaly 3,8 milliárd forintos költségvetéssel gazdálkodó városban kialakított sajátos megoldást Molnár Marianna, a családsegítő és pedagógiai szakszolgálat vezetője. A tíz ággyal berendezett albérlet ugyanis nem számít hajléktalanszállónak, így nem is kell megfelelnie a fölöttébb szigorú uniós előírásoknak. A novembertől március végéig bérelt háromszobás otthonnak jelenleg csupán hat lakója van. A bérleményt ellenőrző városi családgondozó mindennapos vendég a házban. Tűzifát a település ad, heti kétszeri étkezést pedig a szolgálat, amely a szociális tárca Hajléktalanokért Közalapítványának pályázatán nyert 390 ezer forintot osztja be március végéig. A többi napon az úgynevezett hajléktalannaptár szerint kapnak enni a rászorulók, ami azt jelenti, hogy a családgondozó irodájában kifüggesztett kalendáriumba különböző civil szervezetek - például a Szent Erzsébet Társaság, a helyi Kiwanis Klub és a Vöröskereszt - beírják, mely napokon gondoskodnak az étkeztetésről. Korábban egyházak, iskolák és helyi cégek is vállaltak egy-egy napot, a hajléktalannaptár ugyanis már négy éve a közösségi felelősségvállalás működő példája Sárospatakon.

"Szeretlek, Sanyi bácsi!" - kiabál a telefonba egy segítségre szoruló fiatalasszony kislánya, a Vöröskereszt balassagyarmati irodájában pedig Bőhm Sándor erre megnyugtatóan azt feleli: én is szeretlek. A segélyszervezet nyugat-nógrádi szervezetének területi vezetője a megye területéről bármelyik fülkéből ingyen hívható számát a körzetbe eső 26 település mindegyik nyilvános telefonállomására kiragasztották. A zöldszámra kötött készülék a hideg idő beköszöntével napi 15-20 alkalommal csörög, és a téli hónapokban 10-12 ezer forinttal terheli meg a helyi iroda telefonköltségét. A rászorulókkal való kapcsolattartásnak azonban a területi vezető szerint még mindig ez a legolcsóbb módja, annál is inkább, mert ha valamennyi hajléktalan egyszerre keresné fel az irodát is magában foglaló nappali melegedőt, az utcán sem férnének el az emberek.

A Vöröskereszt nyilvántartása szerint ugyanis 256 hajléktalan él Balassagyarmaton. Öt évvel ezelőtt még csak kilencvenen voltak, számuk azonban évről évre nő, mivel a kórházból elbocsátott pszichiátriai betegek és a helyi börtönből szabaduló rabok nagy részének nincs hová mennie. Ennek köszönhetően ma már talán négyszáznál is nagyobb létszámú volna a városi otthontalanok tábora, ha a Bőhm Sándor által 1995-ben bevezetett új típusú hajléktalangondozás eredményeként évente húsz-negyven, utcán élő ember nem jutna otthonhoz és munkához. A segélyszervezet vezetője korábban a városi közüzemi szolgáltató igazgatójaként dolgozott, míg össze nem veszett az önkormányzat több akkori vezetőjével. Ekkor lemondott, és megpályázta a Vöröskeresztnél éppen megüresedő tisztséget. Gyakorlatias szemléletmódja alapvető változást hozott a könyörületen és segítségnyújtáson alapuló szociális munkában. "Nem lehet célunk, hogy a hajléktalanoknak életük végéig ingyenebédet és menedéket adjunk, ezt egy határon túl már finanszírozni sem tudnánk. Mindenkinek érdeke, hogy az utcán élők újra megtanuljanak gondoskodni magukról, saját jövedelmet szerezzenek, és fedél kerüljön a fejük fölé" - összegzi tíz évvel ezelőtt kezdett programját.

Vezetői kinevezése után Bőhm az éjszakai órákra helyezte át az utcai szociális munkások munkaidejét, feltérképeztette az otthontalanok tartózkodási helyeit, így 24 órán belül tudomást szereznek egy-egy új hajléktalan felbukkanásáról. A Vöröskereszt aktivistái nemcsak konzervet és kenyeret osztanak, hanem például cigarettát is, ezzel sikerült elejét venniük az utcai kéregetésnek. Az egész évben nyitva tartó nappali melegedőt - amelynek működtetéséhez az önkormányzat 15,8 millió forinttal járul hozzá - naponta átlagosan 140-en keresik fel. Az ide betérők nem csupán tévézéssel üthetik el az időt, programjaikat a Vöröskereszt által alkalmazott művelődésszervező állítja össze, lelküket a kórház lelkésze erősíti minden szerda délután. De van ingyenes jogsegélyszolgálat is, a napszámosként történő alkalmi munkavállalást pedig építőipari és kertészeti ismeretek oktatása segíti. A Vöröskereszt napi száz adagot "felszolgáló" népkonyhája egy ebédre 190, egy reggelire 50 forintot költ. A menü összeállítói - lehetőségeikhez mérten - még az egészséges táplálkozásra is ügyelnek, ami azt jelenti, hogy nyáron olcsó paradicsommal és paprikával erősítik a népkonyhán étkezők szervezetét, télen pedig nem hiányozhat a vöröshagyma a mindennapi zsíros kenyérről.

"Fontos, hogy a hajléktalanok maguk akarjanak változtatni sorsukon, ne elégedjenek meg azzal, amit adományként kapnak" - hangsúlyozza Bőhm. Ezért a Vöröskereszt az ingyenes adományokat a minimálisra korlátozza. A csaknem 11 millió forintos költséggel működtetett, húsz főt befogadó átmeneti szállón például csak az ápolói felügyeletet igénylő betegek lakhatnak, az egészséges hajléktalant könyörtelenül az utcára küldik. A szociális munkások nem intézik el helyettük a hivatali ügyeiket sem, de minden segítséget megadnak például a nyomtatványok kitöltéséhez. Ez a fajta szigor ugyanakkor maximális segítőkészséggel párosul: a Vöröskereszt 11 munkatársa a nappali melegedő rendszeres vendégei közül évente hetven-nyolcvan embernek szerez közhasznú munkát a városban. Több hajléktalan új szakmát tanulhat a helyi munkaügyi kirendeltségen, évente nyolc-tíz ember pedig a városi kórház takarítói között talál kenyérkereseti lehetőséget.

A szeretetszolgálat munkatársai támogatják a párkapcsolatok kialakulását, mert ha mindkét hajléktalan dolgozik, együttes keresetükből már megfizethető egy kisebb albérlet a városban. Balassagyarmat külterületén, a fogyatkozó népességű nógrádi falvakban is mindig akad olcsón elérhető félkomfortos vagy komfort nélküli ingatlan. Az otthonteremtést bútorok, háztartási eszközök adományozásával is segítik. A gyertya és a gázpalack pedig még mindig olcsóbb, mint a szálló, ahol egy férőhely fenntartása 400 ezer forintba kerül évente.

A borsodi térségben gazdag településként emlegetett Tiszaújvárosban a kilencvenes évek óta 15 hajléktalanról tudnak; számuk állandó, bár az arcok időnként cserélődnek. Korábban a panelházak fűtött lépcsőházaiban vészelték át a telet, majd egy garázssoron kialakított szállón helyezték el őket. A régi intézmény azonban már nem felelt meg az uniós előírásoknak, és női részlege sem volt. Ezért a tavaly 8,1 milliárdos költségvetéssel gazdálkodó képviselő-testület úgy döntött, hogy 59,4 millió forintos ráfordítással légköbméterben mérve is szabályos szállót létesít. Az új épület műszaki átadása 2006 végén megtörtént, a költözésre azonban néhány napot még várni kell - mondta a HVG-nek Poropatich Péter, a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ igazgatója. Az évente 350 milliós költségvetésből gazdálkodó központ a múlt évben 8,9 milliót költött a szállón lakó hajléktalanokra - igaz, a pénz legnagyobb része az intézményben dolgozó három portás, a szociális gondozó és egy félállású szociális munkás bérköltségére ment el.

Hozzászólások