"A jelölés meglepő és örömteli, de ha fogadni lehetne, a San Franciscó-i szimfonikusokra tippelnék" - érzékeltette az esélyeket a HVG-nek Fischer Iván, a Grammy-díjra első ízben jelölt Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgató karmestere. A zenekari előadás kategóriában a magyar együttesnek komoly angolszász konkurenciával kell megküzdenie: az esélyesek közt három brit (BBC Philharmonic, Royal Scottish National, London Symphony) zenekar és a San Francisco Symphony szerepel, az utóbbi zenekar Mahler-felvételét a legjobb klasszikus zenei kategóriában is jelölték. Hasonlóan imponáló mezőnyben - Gidon Kremer, Paul O'Dette, Maurizio Pollini és Roberto Díaz versenytársaként - mérkőzik meg az immár kétszeres Grammy-díjas Schiff András zongoraművész a zenekari közreműködés nélküli hangszeres szólista kategóriában. A magyar művészek Manfred Eicherért, Schiff lemezkiadójáért is szoríthatnak, aki a producerek sorában aspirál - egyebek között - Kurtág György Kafka-töredékek című felvételével, amely Keller András hegedűművész közreműködésével készült.
A jelölést a Fesztiválzenekar Mahler VI., a-moll szimfóniájának felvételével érdemelte ki. Fischer Ivánék Gustav Mahler szimfonikus oeuvre-jének újrafelfedezésével minden jel szerint nagyon nagyot dobnak, az a két Mahler-felvétel ugyanis, amelyet eddig elkészítettek - a nominált lemez mellett a II. (Feltámadás) szimfónia -, kiváló kritikákat és valóságos díjesőt kapott Európában. "Nem vitás, hogy Fischer valami nagyon különlegeset hozott létre Budapesten" - méltatta a világ egyik vezető komolyzenei szaklapja, a londoni Gramophone főszerkesztője, James Inverne. Bár Fischer minden díjat fontosnak tart a Fesztiválzenekar nemzetközi elismertsége szempontjából, a Grammy-jelöléstől önmagában nem vár különösebb előnyöket. Inkább visszaigazolás-szerű, morális sikernek tartja a jelölést és a korábbi magyar győzelmeket Hollós Máté, a magyar klasszikus zenei lemezpiacon hozzávetőleg 15 százalékos részesedést a magáénak mondó, a Fotex-csoporthoz tartozó Hungaroton Records Kft. ügyvezetője is (ez a cég adja ki két éve Schiff András dvd-it). A magyar jelöltek már régóta nagyon népszerű és elfogadott muzsikusok, így önmagában a díjtól nem várható lemezeladásaik növekedése, bárkit hirdessenek is ki győztesnek vasárnap. A hazai hanglemezpiaci állapotok amúgy sem kedveznek a nagy ugrásnak, az ezredforduló óta folyamatos a visszaesés (lásd Zsugorfóbia című írásunkat a 80. oldalon). Mindez igaz a nemzetközi piacokra is, nem beszélve arról, hogy akit Grammyre jelölnek, annak már nem a piacépítés a legfőbb gondja.
Kizárólag szakmai alapon ítélik oda az 1957 májusában Hollywood legendás Brown Derby vendéglőjében alapított Grammyt, amit elvileg nem befolyásol az adott korong listákon elért helyezése vagy az eladott példányszám. Az alapításkori hat komolyzenei kategória mostanra 11-re növekedett, az idén összesen - minden kategóriát figyelembe véve - 108 gramofonszobrocskát osztanak szét. Ez a díj, hasonlóan a filmszakma Oscarjához, meglehetősen amerikai, de annál valamelyest kiegyensúlyozottabb. Igaz, a multik által jegyzett aspiránsok valahogy mindig odaérnek a mezőny legelejére, erre utalhat Fischer Iván esélylatolgatása is. A jelölés során sokat nyom a latban a művészek személyes ismertsége és szakmai tekintélye.
Az eddigi magyar Grammy-díjakat egytől egyig külföldi lemezkiadók jegyzik, sőt az összes idei jelölés is hozzájuk kötődik. Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar a jól menedzselt, családi vállalkozásként indult holland Channel Classichoz való elköteleződés előtt is tartotta a németalföldi vonalat, 2004-ig a Philips Classic volt a kiadójuk. A Fesztiválzenekar 2007-től új finanszírozási rendszerre áll át, az elképzelés szerint költségvetésük egyharmadát saját bevételeikből és magántámogatásokból teremtik elő. Az idei biztonságos működéshez szükséges 1,35 milliárd forint összeszervezése érdekében háromoldalú megállapodást szorgalmaznak: minden, a zenekar által megtermelt forinthoz 1-1 forintot adna az állam és a főváros. Schiff András 1997 óta a német ECM Records kiadóval áll szerződésben. Ez függetlenként kiválasztott helyzetet élvez, a néhány multi által uralt nemzetközi piacon a szaksajtó egyik liblingjének számít. Az ECM Records az idei Grammy-gálára négy jelölést hozott össze, Schiff András Beethoven-zongoraszonáták II. albumán és az igazgató Eicher produceri nominálásán kívül Gidon Kremer éppen a magyar zongoraművész riválisaként, a Trio Beyond pedig a legjobb instrumentális jazz lemez címért aspirál.
Régiós, illetve a hasonló nagyságú országokkal való összehasonlításban Magyarország a Grammyn kifejezetten jól szerepel - vélekedik Hollós Máté. Eddig összesen 39 Grammyt jegyeznek magyar zenészek a klasszikus kategóriákban, ehhez jön Sebestyén Mártának a belga Deep Forest révén 1995-ben a világzenei lemezek legjobbika címén kiosztott kicsinyített gramofon (az énekesnőnek és a Deep Forestnek egyébként 1998-ból Oscar-díja is van, amelyet a legjobb filmzene és zenei motívum kategóriában Az angol beteg című filmért kaptak). Hosszú ideig a magyar származású, de brit állampolgárságú Solti György volt az egyetlen magyar Grammy-díjas, rajta kívül 1987-ig csak Ormándy Jenő - aki 44 évig dirigálta az USA-ban a big five közé tartozó Philadelphia zenekart - tudott nyerni 1967-ben. Solti - aki 1985-ben bekövetkezett haláláig a Fesztiválzenekar tiszteletbeli vendégkarmestere is volt - 31 gramofonjával az összes díjazott kategóriát tekintve is világcsúcstartó. Schiff Andrást két alkalommal, Bach Angol szvitjeinek és Schubert kései dalainak a felvételéért díjazta a Hangrögzítő Művészetek és Tudományok Nemzeti Akadémiája - a grammy.com keresője furcsamód azonban csak az egyik, az 1989-es győzelmet dobja ki -, és jelölt volt 2004-ben Eötvös Péter karmester, Fried Péter, a Magyar Állami Operaház magánénekese és Kurtág György is, de egyikük sem kapta meg a díjat. A legutóbbi Grammyt a két-két angol és magyar taggal felálló Takács-vonósnégyes érdemelte ki 2003-ban.
Mindazonáltal a vasárnapi díjkiosztó legnagyobb érdeklődéssel várt attrakciója a rockzene kategóriájába tartozik: a gálára 2003 óta először ismét összeáll a harminc éve alakult és hivatalosan soha fel nem oszlott brit Police együttes - Sting egykori bandája -, amely a buli nyitózenekara lesz.