Zsugorfóbia

A Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének hivatalos adatai egyelőre csak a 2005-ös forgalomról vannak, ezek szerint...

  • unknown

A Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének hivatalos adatai egyelőre csak a 2005-ös forgalomról vannak, ezek szerint tavalyelőtt 5,86 millió hanghordozó kelt el összesen Magyarországon - ennek 3,7-3,8 százaléka volt komolyzenei -, ami nagykereskedelmi értéken 6,67 milliárd forint forgalmat jelentett. A 2004-es eredményhez képest ez darabszám tekintetében 23,3, értékben 15 százalékos visszaesést jelent. Kiskereskedelmi értéken a forgalom a 2004-es 12,25 milliárd forintról 2005-ben 10,66 milliárd forintra zuhant. Tavaly talán megállt a hanglemezpiac lemorzsolódása, legalábbis Rigó Tibor, a szövetség elnöke a négy nagy kiadó (az Universal, a Sony-BMG, az EMI és a Warner Music) adatainak ismeretében a HVG-nek úgy nyilatkozott, hogy rosszabb esetben stagnálás, jobb esetben enyhe növekedés történt 2006-ban. Ami fölöttébb meglepő, mert a piac szereplői tavaly jobbára csak vészjelzéseket adtak.

A hanghordozópiac visszaesésének okai között Magyarországon első helyen áll a cd-másolás elképesztő méretű elterjedése, becslések szerint minden megvásárolt zenei cd-re legalább három-négy másolt jut. A legális internetes letöltések egyelőre csak marginális mértékben szűkítik a hanghordozópiacot, ez a szolgáltatás Magyarországon nagyjából a T-Online zeneáruházának egyelőre igencsak korlátozott kínálatára korlátozódik. Az illegális letöltések, fájlcserélők minden bizonnyal szintén megnehezítik a cd-k értékesítését, ám hatásuk megbecslésére Rigó nem vállalkozott. "Arról semmiképpen sincs szó, hogy ezek borítanák meg a piacot" - vélekedett az elnök.

Hozzászólások