2005-ben az e foglalkozási körben dolgozók (az üzletkötők) átlagosan havi 180 ezer forintot, átszámítva évi 8600 eurót kerestek (az összes foglalkozási ág átlaga 150 ezer forint, évi 7200 euró). Ezzel itthon a kereseti felső középmezőnybe tartoznak az ügynökök a beosztott irányítói foglalkozás-főcsoporton belül, amely az Európai Unió statisztikáiban 2003-ban és 2004-ben évi 8 ezer euró egy főre jutó átlagkeresettel szerepel. Az ügynök foglalkozásúak havi alapbére és bruttó keresete 2000-ről 2005-re nagyjából egyenletesen nőtt, a bér mintegy 100, a kereset 80 százalékkal.
© sxc.hu |
A megyénkénti eltérések különböznek az összes hazai foglalkozási ág átlagától (aszerint 7 megyében átlagos volt a kereset, 12-ben átlag alatti, s csak a fővárosban átlag fölötti). Az ügynökök körében a Pest megyeiek vitték haza a legtöbbet, itt a havi kereset átlagosan csaknem 40 ezer forinttal múlta felül a 180 ezer forintot. Több mint 60 ezer forinttal maradt az országos átlag alatt Csongrád és Veszprém megyében, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig alig több mint 100 ezer forint volt az átlagkereset.
A nők e munkakörben is kevesebbet keresnek a férfiaknál, átlagosan mintegy 20 ezer forinttal - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) adataiból.
Munkaerőpiac
| A szakmakör |
Idetartozó foglalkozások (munkakörök): házaló ügynök ● kereskedelmi ügynök ● területi képviselő (például kozmetikai szerek, háztartási vegyi áruk eladásával foglalkozik) ● üzletkötő ügynök |
Az ügynökök (vagyis az e foglalkozási körbe tartozók) 2005-ben nagyjából kétharmad részben alkalmazottak voltak, az 50 év fölöttieknél ez az arány valamivel kisebb kisebb volt. A foglalkoztatottaknak közel 70 százaléka volt férfi.
Az ügynökök létszámukhoz mérten kisebb arányban jelennek meg álláskeresőként a munkaügyi hivatali regisztrációban, mint az összes hazai foglalkozási ág átlaga (2005-ben körülbelül 4 százalék az összes mintegy 7-tel szemben). Az álláskeresőknek csekély hányada volt pályakezdő, arányuk 2000 és 2005 között stagnált.
Az uniós országokat felölelő hirdetéselemzések szerint 2005-ben, kereskedelmi ügynökök számára Spanyolországban álláshely-túlkínálat volt.
2000-ről 2005-re a munkaügyi hivataloknál bejelentkezett álláskeresők száma 16, a bejelentett állásoké 27 százalékkal nőtt. Hat év alatt összesen 1,5-szer annyi betöltetlen állást regisztráltak, mint ahány munkakeresőt.
2005-ben – a KSH adatai szerint – a gazdasági, pénzintézeti ügyintéző foglalkozás-alcsoportban a foglalkoztatottak mintegy 27 százaléka nem a lakóhelyén dolgozott (az összes foglalkozási ágra ez 32 százalék).
A Nemzeti Szakképzési Intézet jövőelemzése szerint a következő években egyre nő majd az igény az ügynöki tevékenységre, ugyanakkor az emberek bizalmatlansága az ügynökökkel szemben megmarad.
| Foglalkozásjellemzők |
Jellemző feladatkörök: az ügynök (üzletkötő) munkája során kereskedelmi, szolgáltatási és marketingtevékenységet végez, mellyel meglévő és potenciális üzleti partnerei számára terméket vagy szolgáltatást értékesít. Feladatai kapcsán piackutatási, szerződéskötési és ügyfélgondozási tevékenységet is ellát. |