Mint megismételte, a szakszervezet két fő követelése továbbra is változatlan: egyrészt a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint juttatást kérnek minden vasutasnak, illetve 10 százalék többletbéremelésre is igényt tartanak a kiszervezett leányvállalatoknál.
Újságírói kérdésre válaszolva, hogy karácsonykor lesz-e sztrájk, a VDSZSZ elnöke elmondta: az a tárgyalások további sorsától függ, a sztrájk felfüggesztéséről pedig testületi döntés szokott születni.
Gaskó István ismét úgy értékelte, hogy a miniszterelnök üzengetésével a politika beavatkozott a munkaügyi konfliktusba. Az érdemi kérdésekben meg lehetne állapodni, hiszen követeléseik forrása a MÁV-nál rendelkezésre áll – hangoztatta.
A VDSZSZ elnöke a még elégséges szolgáltatással kapcsolatban úgy vélekedett, hogy ragaszkodnak az 1995-ben, az akkori sztrájk idejére kötött megállapodáshoz, azaz naponta egy-egy vonatpár közlekedtetéséhez, és az elővárosban további 20 vonat indítását is elfogadhatónak tartanák.
Gaskó István hangsúlyozta, hogy sztrájkjuk jogszerű, hiszen ezt több bírósági végzés is kimondja. A szakszervezet is meghívást kapott a hétfői költségvetési bizottsági ülésre. A VDSZSZ elnöke megjegyezte, nem tudja, hogy milyen lehetőségek rejlenek ebben. A MÁV és a VDSZSZ között az egyeztetések 17 órától tartanak.