A rendőrség honlapján hétfőn közzétett közlemény szerint az NNI befejezte a nyomozást P. István, az OMMF volt elnöke és társai ellen folytatott bűnügyben. A Fővárosi Főügyészségnél hat emberrel szemben vádemelést javasoltak többrendbeli hivatali visszaélés, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettek, valamint okirattal való visszaélés vétség megalapozott gyanúja miatt. P. István elnök, valamint Cs. Zoltán osztályvezető tizenhat esetben olyan módon változtatta meg az OMMF hatósági nyilvántartását - áll a közleményben -, hogy az érintett gazdasági társaságokat a közbeszerzési eljárásokból, állami támogatások igényléséből ne lehessen kizárni. A volt elnök utasítására pedig egy esetben megsemmisítették egy munkaügyi eljárás iratait. Az NNI szerint az OMMF volt elnöke, valamint más vezető beosztású alkalmazottak az általuk indított több eljárás során az érintett munkáltatókra csak enyhébb vagy semmilyen büntetést sem szabtak ki.Papp István 1992-től dolgozott a főfelügyelőségnél, és 2005 óta volt a szervezet elnöke. Cseke Zoltán 2008-ban lett az OMMF törvényességi és ellenőrzési főosztályának vezetője, előtte szakmai ellenőrzési osztályvezető és elnöki titkárságvezető volt a szervezetnél. A Nemzeti Nyomozó Iroda 2008 decemberében vette őrizetbe őket, mindkettőjüket hét rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsították, a gyanú szerint munkaügyi szabálytalanságok miatt elmarasztalt cégeknek olyan hamis igazolásokat állítottak ki, amelyek felhasználásával a vállalkozók közbeszerzési pályázatokon indulhattak, és állami támogatásokat igényelhettek.
Vádemelést javasol az OMMF volt elnöke ellen az NNI
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hivatali visszaélés, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt vádemelést javasol a Fővárosi Főügyészségnél Papp István, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) volt elnöke ellen.
A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Megszólalt Gyurgyák János, miután kiderült, hogy beszervezték
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Mi közük a bélbaktériumoknak a stroke kockázatához? Új tényező került a megelőzés fókuszába
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Elkaszálta a Alkotmánybíróság, hogy a Kúria bűncselekménynek nyilvánította a kis értékű rongálást okozó falfirkát
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács a magyar operának?
Erődök csapnak össze iskolákkal az év legjobb épülete versenyén. Szavazzon!
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.