Az MNV pénteki közleménye szerint Pekli Ferenc munkaviszonya 2010. szeptember 3-tól szűnik meg. Az MNV Zrt. egyúttal megbízta Pongrácz Barbara gazdasági igazgatót a vezérigazgatói feladatok ellátásával. Az MNV Zrt. mint a társaság kizárólagos tulajdonosa fontosnak tartja, hogy az autóbusz-közlekedési cégnél mielőbb megtörténjen a szemléletváltás, majd ennek nyomán a gazdálkodási és szerződési gyakorlat átláthatóvá, racionálissá tétele - olvasható a vagyonkezelő közleményében. Pekli Ferenc 2002 óta töltötte be a társaság vezérigazgatói posztját.
Menesztették a Volánbusz Zrt. vezérigazgatóját
Visszahívják a Volánbusz Zrt. vezérigazgatóját, munkaviszonyát megszüntetik, és kikerül a cég igazgatóságából is a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) igazgatóságának csütörtöki döntése alapján.
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész
Távozik a HUN-REN régi vezetése, amellyel a kormány kizártnak tartotta az együttműködést
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az AfD ifjúsági szervezetének egyik vezetője Németországhoz csatolta Svájcot, Ausztriát és Sopront, majd lemondott
A Nobel-díj nyertesei jöttek rá arra, amitől a 2020 utáni válságokat könnyebben megússzuk, mint a korábbiakat
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Ki az a Györgyi Kálmán, aki rejtélyes okból mondott le az első Fidesz-kormány alatt, és akit az új legfőbbügyész-jelölt példaként emlegetett?
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.