Így is megvan a várt nézettség, így is erről beszél a fél ország, tehát a célt elérték, csak a műfaj igazi rajongói (mert vannak ilyenek) sajnálják tiszta szívből, hogy megint kimaradt egy ziccer és ismét nem sikerült rendesen megcsinálni valamit, amit pedig ugyanezzel az erővel igazán meg lehetett volna - írja a szerző, aki szerint a műsor unalmas, s ez részben annak köszönhető, hogy nem a csatorna, hanem a nézők szavazták be a szereplőket. "Izgalmas karakter, olyan, akit valóban elnéznék a tévében, jó, ha kettő van közöttük, egyikük a saját magával szemben is ambivalens érzelmeket tápláló Szandika, aki sokkal érdekesebbnek bizonyul bármelyik társánál - ezt sem hittem volna a beszavazását látva" - olvasható a bejegyzésben. Ha Önnek sincs tévéje otthon, de ha van, akkor is csak Tarr Béla filmjeit nézi és még véletlenül sem kapcsolna át az RTL Klubra, akkor feltétlen olvassa el a Comment bejegyzését a Való Világról!
"Nem az a baj a Való Világgal, hogy van"
Nem az a baj a Való Világgal, hogy van, vagy az, hogy saját formátum, hanem az, ahogy ezt a saját formátumot megcsinálta az RTL - írja a Comment:com blog, amelyik ezúttal a műsort elemezte.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.