Düledező raktárak, csatornaszag, fáradt színészek, díszletként pedig bérelt, de lehetőleg a gazdagság jelképének számító üvegasztallal berendezett nappalik. Leginkább ezek jellemzik Nollywoodot, azaz Nigéria gyorsan növekvő filmiparát. Az ENSZ oktatási és kulturális szervezete, az UNESCO szerint a 150 milliós afrikai országban évente több mint ezer film készül, vagyis duplaannyi, mint Hollywoodban. A dvd-re – és még manapság is videokazettára – másolt alkotások eljutnak az Egyesült Államokba és Európába is, az ott élő afrikaiakat kiszolgáló boltocskákig.
A leginkább lagosi helyszíneken készülő művek minden tekintetben összehasonlíthatatlanok a névadónak számító amerikai Hollywoodban, illetve a Bollywoodban – az indiai filmgyártás fellegvárának számító Mumbaiban, korábbi nevén Bombayben – készült alkotásokkal. Míg egy amerikai film költségvetése a százmillió dollárt is meghaladhatja, egy nollywoodi 10-20 ezerből kijön. A sikeres rendezők egyszerre 4-5 forgatókönyvet valósítanak meg, egy-egy film pedig általában néhány nap alatt elkészül. A producerek zsebből veszik elő a forgatáshoz szükséges pénzt, a költségvetési támogatás pedig, már ha van, többnyire a minisztériumi illetékesek tárcájában landol. Ellenőrizhetetlen források szerint a helyi filmiparban 200-500 millió dollárnyi pénz forog, a tiszta nyereség meghaladja a százmilliót, még úgy is, hogy egy dvd alig több mint egy eurónak megfelelő összegbe kerül.
Nollywood alaposan különbözik a többnyire andalító, zenés darabokat gyártó Bollywoodtól, de a hollywoodi mintától is. Bár készülnek szerelmes filmek is, a tucatáruk többsége az afrikaiakat foglalkoztató bajokról szól, az AIDS-ről, a prostitúcióról, a külföldön Nigéria szinonimájának számító korrupcióról, a szellemek világáról és néha a félkatonai milíciákba erőszakkal besorozott gyermekkatonák szenvedéseiről. A nigériai művek nemcsak a témaválasztás miatt aratnak Afrika-szerte, hanem mert állítólag jóval családközpontúbbak, mint az amerikai alkotások. Az is sokat segít, hogy a filmek jó részében a színészek angolul beszélnek, így a terjesztésnek nincsenek nyelvi akadályai.
A filmeknek nemcsak időnként témája, hanem a valóságban is kísérője a szervezett bűnözés, amely kifogyhatatlan fejőstehénnek tekinti az olajbányászat után a második legnagyobb munkaadónak számító filmipart. A maffia védelmi pénzeket gyűjt, sápot szed a korrupcióból, és ha valaki lázadni mer, könnyen úgy járhat, mint a vesztegetések ellen fellépni akaró Dickson Iroegbu rendező: ismeretlen tettesek meglazították a kerékcsavarokat a terepjáróján, és csak a szerencséjének köszönheti, hogy túlélte a balesetet.
Nollywood elsősorban annak köszönheti létét, hogy a nigériai kormány már az afrikai tévézés hajnalán, az 1960-as években korlátozta a külföldi produkciók bemutatását, így a helyi társaságok minden elérhető hazai filmet felszívtak. Az emiatt folyamatosan fejlődő filmiparban 1992 jelentette az áttörést, amikor bemutatták Kenneth Nnebue Rabszolgaságban című művét. Az átlagember kiszolgáltatottságáról szóló alkotás hatalmas sikert aratott. Az íróként és rendezőként is kezdőnek számító Nnebue ezért lelkesen folytatta a filmezést, bár rossz nyelvek szerint a bemutatkozó filmje csupán azért született meg, mert a nyakán maradt egy csomó külföldről vett üres videókazetta. Az ibo nemzetiségű Nnebue – a kereskedelemben fontos szerepet játszó törzsbeliek segítségével – nagyon gyorsan kiépítette a videók és dvd-k országos terjesztői rendszerét, így amint elkészül egy film, pár nap alatt akár 50 ezer másolata is eljuthat a fogyasztókhoz.
Az európai szemmel talán kezdetlegesnek tűnő számtalan film között kevés a nemzetközi sikerű, de 2003-ban a hazájában igen népszerű komikus színész, Nkem Oweh főszereplésével leforgatott Osufia Londonban feltűnést keltett. Afrikai filmesek egyre többen forgatnak az olcsó, ám szakképzett munkaerejével versenyképes Nigériában, de európai és észak-amerikai producerek még nem állnak sorba, hogy ott filmezhessenek.
NÉMETH ANDRÁS
